Hirdetés

Ghost of Tsushima, F1 2020 és Fortnite - ezzel játszunk a hétvégén

|

Ismét megosztunk pár tippet, hogy szerintünk mivel érdemes kikapcsolódni.

Hirdetés

Jórészt a küzdelemről szólnak ezek a napok: versenyt futunk az idővel, harcolunk otthonunk felszabadításáért, farkasszemet nézünk a kihívásokkal, és végül, de nem utolsósorban próbálunk felülkerekedni azon a tespedtséggel teli állapoton, ami teljesen normális ebben a perzselő napsütésben. Panaszkodni, azt tudunk.

HP - Szamuráj vagyok. Meg szellem. A többiről még nem írhatok nektek, de hamarosan mindent megtudtok majd, kedden jön a teszt.

mazur - Annak idején, a Superliminal bejelentésekor Pacával együtt nagyon belelkesedtünk, időközben pedig már meg is jelent a játék. Az ötlet fantasztikus (tárgyak változó perspektívával manipulált méretén, illetve egyéb optikai illúziókon alapuló fejtörők), a kérdés már csak az, hogy sikerült-e a legtöbbet kihozni belőle. Még épp csak belekukkantottam, de eddig nagyon klassz, Portal-szerű vibe-ja van, úgyhogy várom, hogy legyen hétvégén néhány nyugodt órám megtekergetni vele az agyamat. A maradék időben pedig folytatom hősies küzdelmemet Cusima felszabadításáért.

Paca - Még csak gondolni sem tudok arra, hogy olyan játékkal játsszak, amiről nem kell írnom, úgyhogy Iron Man VR és F1 2020, amíg ki nem izzadom testem minden verejtékét ebben a szembe-menetet-vágó melegben. 

Csirke - Próbálok a hétvégén végre kicsit a családdal is foglalkozni a munka mellett, úgyhogy maximum esténként pörgetem le az aktuális Fortnite kihívásokat (igen, még mindig rá vagyok csúszva a játékra), egyébként pedig megyek pillangókat kergetni a napsütötte réteken. 

Szada - Miután a Spacebase Startopiába belekóstoltam (a tapasztalataimat az előzetesben olvashatjátok), a Port Royale 4-gyel folytatom a zárt béták sorát, hogy létrehozhassam saját kolóniámat a 17. században. Karibi hangulat, menedzselés, üdítő hullámok... mi más kellhet még a kánikulában?

Szabi - A hétvége nagyobbik felét AFK módban töltöm, de még mielőtt eljöttem otthonról, belekezdtem a Shadow of the Colossus remake-be, tehát ha vasárnap hazaesem az erdőből, valószínűleg folytatom a hatalmas monstrumok felkutatását és levadászását hűséges paripám kíséretében.

Gucs - Még nem tudom, hogy mennyi időm lesz játékra a hétvégén, de mindenképp jó volna folytatni a Controlt, amihez nemrég igencsak jó áron jutottam hozzá. Az Alan Wake hangulata és környezete jobban megfogott, de azért az tagadhatatlan, hogy a Remedy megint valami egyedit alkotott, amihez ráadásul sikerült egy tök jó harcrendszert is összerakni.

Hunter - A terveim nagy részében szerepel a Critical Role legutóbbi adásának bepótlása, a D&D könyvek szakadatlan olvasása, és a The Last of Us Part II befejezése. Utóbbit már csak a becsület fogja hajtani. Bármennyire is értékelem a végtelenül minőségi munkát, ez a cucc nem az én műfajom, annak ellenére sem, hogy az elsőt sok éves tartózkodás ellenére nagyon megszerettem.

Mooseman - Hetek óta pang a játékos létem, talán holnap lesz időm Geraltra és a feltorlódott kalandjaira. Az elmúlt három hétben inkább csak szavakban került elő kedvenc hősünk és meg kell, hogy mondjam hiányzik a ríviai fenegyerek...

Chava - Kevés motivációt érzek ebben a hőségben a játékra, inkább teszek magamnak egy szívességet, és megnézem a The Last Kingdom negyedik évadát. Tudom, hogy sokak szemében a Vikings a legjobb a témában, de az a nagy helyzet, hogy a Bernard Cornwell regényeiből Magyarországon forgatott sorozat sem sokban marad el tőle.

KiviAz utóbbi időben több szuperhősös sorozatot is néztem, és meghozták a kedvem az Injustice 2-höz. A sztori mód nem túl hosszú, bele fog férni a hétvégi programok közé.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)