Hirdetés

Most már aztán igazán csodás játék lesz a Ghost Recon Breakpoint

|

A Ubisoft szeretné, ha a felhasználók elégedettek lennének a Ghost Recon Breakpoint kapcsán (mert ugyebár nem azok), ezért megtette a legfontosabb lépést, amitől egészen biztos az összes többi hibát elnézzük majd.

Hirdetés

Ha van egy kis rutinotok internethasználatban, remélhetőleg valamennyire éreztétek már a cím olvasása után is, hogy a játék következő, a mai nap folyamán megjelenő, konzolokon 11,3 GB-ot, PC-n 8,5 GB-ot foglaló frissítése nem teszi gyökeresen jobbá a Ubisoft kissé földbe állt játékát. A fejlesztők úgy látták, hogy a felhasználók testreszabási lehetőségekre vágynak a legjobban, ezt vették előre a listán.

Hirdetés

Miközben persze készülnek az új tartalmak és jön majd az első raid is, most annak örülhetünk, hogy 40, korábban feloldandó elemet eleve elérhetővé tettek, mellényekkel, nadrágokkal, kesztyűkkel, gesztusokkal. Emellett bármikor (BÁRMIKOR!) megváltoztathatjuk karakterünk nemét és arcának kinézetét. Na ugye, hogy ez volt a legfontosabb?

Javítottak azért néhány hibát is, amik PvE-ben és PvP-ben jelentkeztek, meg úgy általában a játékmenetre, a küldetésekre, az előrehaladásra és a felhasználói felületre voltak hatással. A patch változtatásairól itt olvashattok, csak a "legfontosabbat" emeltük ki feljebb. Ha az érdekel titeket, hogy miért nem jó játék szerintünk a Breakpoint, olvassátok el tesztünket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)