Hirdetés

GDC 2015 - együtt játszhatnak konzolosok és PC-sek a Giganticben

|

A Gigantic kiadója végül a fejlesztő Motiga helyett a Microsoft lesz, az ennek köszönhető konzolváltozatot pedig akár a PC-s kollégákkal együtt is játszhatjuk majd.

A GDC-n jelentette be az első játékát készítő Motiga, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem ők maguk adják ki a Gigantic névre hallgató MOBA-t, hanem a Microsoft is beszállt a projektbe. Ennek köszönhetően készül egy Xbox One-os verzió is. A legérdekesebb mindebben az, hogy akár a cross-platform játékra is lehetőségünk lesz.

Ennek érdekében azt ígéri a stúdió, hogy az irányítás kiválóan működik majd az egér-billentyűzet kombó mellett kontrollereken is. Mivel a közös játékhoz szükség lesz az Xbox Live rendszerére is, nem annyira meglepő, hogy a Gigantic PC-s változata csak Windows 10-re érkezik majd.

Lesznek egyébként olyan meccsek is, amikben az egyes platformok játékosai külön-külön játszhatnak, a vegyes mérkőzések egyáltalán nem lesznek kötelezőek. Azok sem járnak rosszul, akik PC-n és Xboxon is rendszeresen játszanak, ugyanis a karaktereink és a már megszerzett cuccaink nem vesznek el akkor sem, ha platformot váltunk.

A Motiga közleménye szerint nem csupán azért nagy lehetőség számukra a Microsoft partnersége, mert a konzolváltozatnak hála még nagyobb közönséghez jut el a játék, hanem azért is, mert rengeteget tudnak segíteni mind az Xbox One-ra, mind a Windows 10-re való fejlesztésben.

Ti melyik készülő MOBA-t várjátok legjobban?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)