Hirdetés

Glupod: "Játssz, életet adsz!"

|

A világ tele van szörnyűségekkel: éhezés, környezetszennyezés, kihalófélben lévő állatok. Hamarosan már játékkal is segíthetünk ezen.

Hirdetés

Miközben mi többé-kevésbé boldogan tengetjük mindennapjainkat, a világ egyes részein sajnos ennél sokkal szomorúbb a helyzet. Gyermekek ezrei éheznek Afrikában vagy Észak-Koreában, patinás állatfajok kerülnek a kihalás szélére vadászatuk és élőhelyük kiírtása miatt, s nem szabad elfeledkezni a hatalmas mértékű környezetszennyezésről sem. A Glupod kezdeményezés indiai, görög, amerikai és brit megteremtői ezen kívánnak változtatni. A május 30-án startoló online játékban szórakozva segíthetünk a világon: azzal, hogy összemérjük tudásunkat a többi felhasználóval a mókás vagy éppen gondolkodtató versenyszámokban, egyben támogatást is szerzünk a fentebb említett nemes ügyek számára. A győzelmekkel szerzett glucok után a szponzorok ugyanis komoly összegekkel támogatják azt a célt, amit korábban kiválasztottunk, tehát néhány óra játékkal lehet, hogy éppen a harmadik világ egyik éhező gyermekét mentjük meg a biztos haláltól. Csak reménykedni tudunk, hogy a Glupod sikeres lesz, és a befolyt pénz is oda kerül majd, ahol tényleg szükség van rá...

 

 

ehezes.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)