Hirdetés

Kratos második házasságára fókuszálhat egy új God of War játék

|

Cory Barlog egy interjúban árulta el, hogy Kratos életének mely szakaszát mutatná be szívesen a rajongóknak.

Hirdetés

Miután Kratos, a God of War széria főhőse rendet vágott az ókori görög istenek között, északra utazott, hogy a játékosok belekóstolhassanak egy kicsit a skandináv mitológiába is. A 2018-as részben már családos emberként találkozunk a karakterrel, ám arról, hogy mi történt közvetlenül a játék eseményei előtt, elég keveset tudunk.

Hirdetés

A jelek szerint ezen szeretne változtatni a játék rendezője, Cory Barlog, aki egy friss interjúban erősen utalt arra, hogy esetlegesen miről szólhatna a következő kaland. Saját állítása szerint Kratos feleségével, vagyis Faye-jel azonosult a leginkább, aki valójában sokkal erősebb volt, mint ahogy azt a játékosok gondolták és sok mindent irányított a játék univerzumában. Barlog nem tudja még, miképp és mikor, de nagyon szeretné elmesélni a rajongóknak, hogyan találkozott Kratos és Faye.

Jelenleg még nem tudni, hogyan folytatódik a God of War története, de nagy valószínűséggel nem a 2018-as játékban találkozhattunk utoljára Kratosszal. A stúdiónak bőven akad még alapanyag a tarsolyában, és az sincs kizárva, hogy legközelebb egy újabb területet hódít meg a kopasz, tetovált harcos. Még az is lehet, hogy Ázsiát.

Szerintetek hol játszódhat majd a következő God of War?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)