Hirdetés

God of War előzetes - Kratos apuka lett

|

Kratos visszatér, ám ezúttal nem egyedül öntözi a földet az istenek vérével, viszont fia is besegít a családi bizniszbe. Vajon lesz olyan jó az új God of War, mint amilyennek ígérkezik?

Hirdetés

E3-as összefoglalónkban az új God of Wart a szerkesztőség minden tagja a legjobb három PS4-játék közé választotta. Kratos új kalandjaira mindenki egyformán rápörgött; alig várjuk, hogy alaposabban megnézhessük, mennyire tudták megújítani a fejlesztők a sorozatot. Kratos immár tizenegy éve kaszabolja dühödten a görög isteneket PlayStation konzolokon. Először 2005 márciusában csodálkozhattunk rá a spártai vadember brutalitására, de azóta szinte minden platformon segíthettük a vörös-fehér harcos küldetését. Időközben ez lett a Sony egyik legsikeresebb sorozata. Pontos számokat ugyan mostanában a nagy kiadók nem szeretnek közölni, de az bizonyos, hogy harmincmillió példány felett járnak az eladások. A legutolsó epizód (Ascension) azonban már messze nem tudott ilyen szép eredményt elérni, így az eke szarva mellől visszahívták Cory Barlogot, aki sikerre vitte az első három részt.

Öreg Kratos nem vén Kratos

A Sony az E3-on mutatta meg az új God of Wart a sajtónak. Mazur a helyszínen volt, és elmondása szerint fogalma sem volt arról, hogy melyik játéknak látja a képkockáit. Egy szimfonikus zenekar élőben húzta az aláfestő zenét, és csak akkor derült ki, hogy a megemberesedett istengyilkosról van szó, amikor az előbukkant az árnyékból. Na, itt aztán elszabadult a pokol, sok újságíró felállva tapsolta meg a jelenetet a sajtótájékoztatón; erre azért elég ritkán akad példa. Kratos tehát visszatért, és látszik rajta, hogy ő sem fiatalodik. Szakállában már ott vannak azok a bizonyos ősz szálak, és alkata is medvésebb lett. Vele van fia, akit folyamatosan tanít a túlélés művészetére. A bemutató elején szó esett ugyan a fiú anyjáról, de azon kívül, hogy a kését a gyerekre hagyta, nem sokat tudunk meg róla; pedig megérne egy történetet Kratos találkozása azzal az asszonnyal, aki végül fiút szült neki. A fiú első ránézésre nem az a tipikus görög hős: sebhelyes az arca, vézna az alkata, és tetoválások díszítik a karját, farkasbundából készült ruhát visel a hideg ellen; amolyan északi suhanc, aki éppen most tanulja meg a túlélés szabályait.

A fejlesztők óriási kockázatot vállaltak a lassú játékmenet bevezetésével, a rajongók egészen más tempóhoz szoktak hozzá. Ennyi idő alatt a régebbi részekben Kratos legalább egy kisebb istenséget kardélre hányt, most viszont csak azt láttuk, ahogy a spártai bevezeti az ifjú harcospalántát a nyomolvasás rejtelmeibe. Az idill persze nem tart túl sokáig, az erdő hangjai figyelmeztetik Kratost, hogy valami nincs rendjén. Meg is érkeznek az első szörnyek, és ekkor döbbenünk rá, hogy Kratos ezúttal nélkülözni kénytelen a védjegyének számító láncos pengéket. Helyette egy viking fejszét markol, aminek fokát elemi mágia erősíti. Azt még nem lehet tudni, hogyan lehet ezt megváltoztatni, mindössze annyi bizonyos, hogy a fegyver rendelkezik némi varázserővel, hiszen az eldobott balta magától visszatér Kratos kezébe, pont úgy, mint Thor pörölye. Akkor sincs minden veszve, ha puszta kézzel kell szembeszállnia a szörnyekkel, Kratos abban is nagyon otthon van, az egyik kisebb bestiát az ökleivel tette ártalmatlanná.

Így jár minden troll

Nem maradhatott el a hatalmas szörny elleni csata sem, a demóban egy északi trollt kellett hidegre tennünk fiunk segítségével. A csata meglepően ismerős volt, hét God of War játékban több száz ilyen ütközetet is megvívtunk, szóval nem estünk hanyatt a látványtól. Ugyanúgy megvoltak a QTE-k, ezektől soha nem fogunk megszabadulni, hiába utálja már szinte mindenki a fejlesztőkön kívül. Nagyot dobott a játékélményen a környezeti elemek bevetése; elég látványos volt, ahogy a troll tüzes totemköve feltörte a tó jegét, remélhetőleg a játék többi részében is viszontlátjuk ezt a megoldást. Harc közben fiunk igazi segítséget nyújt: az íjával villámnyílvesszőket lövöldöz, ami komoly kárt ugyan nem okoz, de figyelemelterelésnek tökéletes. Ráadásul ő az egyetlen, aki érti az északi nyelvet, így hasznos segítőtárs harcon kívül is. Jó lenne, ha nem maradna ennyiben ez a szál sem.

A gigantikus ellenfél legyőzése után ismét visszatérünk a nyugodtabb tempóhoz, követjük a szarvast, és Kratos tanításának köszönhetően most végre sikerrel is járunk. Megható jelenet a szarvas megölése; tudjuk, hogy az a helyes döntés, de nagyon nehéz megtenni. Kratos itt megmutatja, hogy tud együtt érző is lenni, segít a fiának, hogy megszabadítsa az állatot kínjaitól. Ez az a rész, ahol az új God of War tényleg ki tud emelkedni az átlagos akciójátékok közül. Az egész bemutató emlékeztetett a The Last of Usra, ott is hasonló kötelék alakult ki Joel és a kislány között, a Sony jó érzékkel viszi el ebbe az irányba a sorozatot. A tízperces bemutató egy nagytotállal ér véget, amelyen láthatjuk a felfedezésre váró világot. A messzeségben feltűnik egy hatalmas hóféreg, amint éppen befúrja magát a talajba, de a szemfülesebbek még egy sárkányt is láthatnak a hegyek között repülni.

Izgalmakból tehát nem lesz hiány, Kratos nem marad munka nélkül jövőre sem. Érdekes módon a megjelenésről még nem mondtak semmit, pedig az Uncharted mellé elfért volna még idén karácsonykor egy újabb exkluzív cím. Ebből sajnos nem lesz semmi, mi jövő tavaszra várjuk Kratos nyolcadik eljövetelét. Bárcsak már ott tartanánk!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)