Hirdetés

Meddig tartana végigjátszani a God of Wart, ha nem lennének átvezetők?

|

Még szinte meg sem jelent az idei év egyik legnagyobb dobása, a speedrunnerek már végig is darálták.

Hirdetés

A God of War egy gigászi nagyságú kaland lett, a sztorit alapjáraton 25-30 órába telik végigjátszani. A speedrunnerek persze azonnal munkához láttak, és sikerült is befejezniük a Santa Monica Studio játékát kevesebb mint 10 óra alatt.

Hirdetés

Egy uhTrance névre hallgató streamer tartja jelenleg a gyorsasági rekordot 7 óra 49 perccel. Ezt természetesen úgy sikerült elérnie, hogy az átvezetőket nem számolta bele, viszont így nyilván csökken a játék élvezeti értéke.

A speedrunnerek szerint persze a God of War inkább egy "átvezető szimulátor", mintsem adrenalinbomba.

Egy BnH247 nevű speedrunner 8 óra 11 perc alatt teljesítette a játékot a hétvége folyamán, amivel a leggyorsabbak között tudhatja magát. A remek menete után viszont leszögezte, abszolút nem áll a szándékában javítani idején a jövőben, pont a sztori miatt. Bővebben is kifejtette véleményét:

Ez a játék az egyik legnagyobb átvezetőszimulátor, amivel valaha játszottam, így nem is tervezem, hogy újra nekiessek, egyszerűen nincs értelme, annyira kevés az igazi játékmenet. Memorizálhatok minden részt, fejlődhetek a harcokban és pár rövidítéssel csiszolhatnék is az időmön, de összességében nem változtatna sokat, szóval az egész csak időpazarlás lenne.

Átvezetők ide vagy oda, még így is dícséretet érdemelnek a speedrunnerek eredményei. Ti mindenesetre nézzétek végig az átvezetőket, úgy lesz az igazi.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)