Hirdetés

Minden játékunkat egy kliensbe gyűjti a GOG Galaxy 2.0

|

Még a konzolos játékainkat is hozzáadhatjuk, de nyilván csak a PC-seket indíthatjuk el - azokat viszont platformtól függetlenül.

Hirdetés

Mint mindent, a kliensét is nagyon játékosbarátan kezeli a GOG. Nem kötelező használni, de nem árthat.

Hirdetés

A 2.0-s változat megjelenésekor pedig pláne érdemes lesz telepíteni, az ugyanis képes lesz egy listába összerántani minden játékunkat. Nem sorolták fel, hogy melyek a támogatott platformok, de a megfoglamazásból úgy tűnik, minden játszik, még a konzolok is. A PC-s játékainkat rögtön a GOG Galaxyból fogjuk tudni indítani (persze telepíteni kell a többi klienst is), a konzolosokat csak rendezgethetjük és számon tarthatjuk. Az egyes játékok esetében megnézhetjük, mennyi időt töltöttünk el velük, milyen achievementeket szereztünk meg, szűrhetünk, cimkézhetünk, háttereket állíthatunk be, figyelhetjük, mit játszanak a barátaink, chatelhetünk velük (szintén nem számít a platform) és láthatjuk, milyen megjelenések várhatók a közeljövőben.

A CD Projekt külön kiemelte, hogy nem fog kémkedni és adatokat megosztani harmadik féllel, illetve bármikor eltávolíthatjuk majd a szerverekre behúzott infókat egy kattintással.

Windowsra és Mac-re adják ki valamikor idén, a zárt bétára addig is itt tudtok jelentkezni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)