Hirdetés

Aggódnak a fejlesztők a GOG nagyvonalú pénzvisszafizetési szabálya miatt

|

Egyesek attól tartanak, hogy ha könnyen vissza lehet élni a lazább szabályozással, akkor sok felhasználó így is tesz majd.

Hirdetés

Új pénzvisszafizetési rendszert vezetett be a CD Projekt csoport kötelékébe tartozó GOG.com, aminek a lényege az, hogy 30 napon belül bárki visszakérheti egy játék árát, ha olyan kellemetlenségbe ütközne, amit még a platform üzemeltetői sem tudnak megoldani. Felhasználói szemszögből ez elég jófej lépésnek tűnik, azonban a fejlesztők között már akadnak olyanok, akiknek nem igazán tetszik a dolog.

Hirdetés

A bejelentés óta több fejlesztő is kifejezte véleményét a GOG megoldása kapcsán, de a játékosok többségével ellentétben nekik már vannak aggályaik a dolog működését illetően. Problémásnak tartják például a rendszer rugalmasságát, ami lehetővé teszi, hogy a nem túl becsületes felhasználók könnyedén visszaélhessenek ezzel a lehetőséggel.

Egyesek szerint a GOG egyáltalán nem konzultált a fejlesztőkkel, mielőtt bevezette volna az új szabályt, ez pedig érthető módon bosszantja is a fejlesztőket, hiszen mégiscsak az ő alkotásaik kerülnek eladásra a digitális áruházban.

Mike Rose, a No More Robots alapítója azt mondta, hogy azért született meg ez a döntést, mert a felhasználók korábban sokat panaszkodtak a régi rendszerre. Ő egyébként fel is kereste a platform üzemeltetőit, és elmondása szerint a GOG bocsánatot kért tőle, amiért nem szóltak előre a fejlesztőknek. Úgy véli továbbá, hogy egy játékot akár többször is végig lehet játszani 30 nap alatt, és ez sok esetben bizony így is van.

Jelen pillanatban tehát teljesen érthető a fejlesztők borúlátó hozzáállása, mivel technikailag rengeteg módon ki lehet játszani ezt a rendszert, és jó eséllyel lesznek is olyan játékosok, akik megpróbálkoznak majd trükközni egy kicsit. Leginkább a kisebb költségvetésből gazdálkodó indie csapatok vannak kitéve az új szabály veszélyeinek, de egyelőre legfeljebb annyit tehetnek, hogy megvárják, mi sül ki ebből az egészből.

Szerintetek jogosak a fejlesztők aggodalmai az új rendszerrel kapcsolatban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)