Hirdetés

Megváltoznak a loot boxokat érintő szabályok a Play Store-ban

|

A Google közzétette az új Play Store szabályzatot, mely szerint a játékfejlesztőknek minden loot boxban található tárgy megszerzésének valószínűségét meg kell osztaniuk a céggel és a felhasználókkal.

Hirdetés

Az utóbbi időben nagy viták alakultak ki a loot boxokat illetően, a Google pedig egy igen radikális lépést tett afelé, hogy az Android platformon előforduló dobozok működése transzparensebb legyen a játékosok számára.

Hirdetés

Az Android Police csapata figyelt fel arra, hogy a Google nemrég egy nagyon fontos változtatást eszközölt a monetizációra vonatkozó fejlesztési irányelvein:

"Azoknál az alkalmazásoknál, amelyek véletlenszerűen kiválasztott virtuális tárgyak megvásárlására adnak lehetőséget, a fejlesztőknek világosan fel kell tűntetni az egyes tárgyak kisorsolásának valószínűségét még a fizetés előtt."

Egyébként nem a Google az első, aki loot boxokra vonatkozó szabályzást vezetne be, hiszen egy-két évvel ezelőtt az App Store-ban is megjelent egy hasonló szabály, arról nem is beszélve, hogy egyes helyeken már a jogalkotásban is előkerült a téma: nemrég egy amerikai szenátor nyújtott be erre vonatkozó törvényjavaslatot, Belgiumban pedig már korábban törvénybe iktattak egy szabályzást.

Egyre több cég és kormány kezdett el aktívan harcolni a loot boxok ellen, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha az elkövetkező egy-két évben kikopna a gyakorlat a játékok világából. Ti mit gondoltok? Van jövője hosszú távon a loot boxoknak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)