Hirdetés

A Google szerint nem baj, ha a Stadia csak lassan talál magára

|

A cég teljesen biztos abban, hogy a terv, amit a Stadiára építettek, idővel szépen össze fog állni. Nem lesz gyors a folyamat, de szerintük minden rendben van.

Hirdetés

A Google Stadia vezető termékmenedzsere, Andrey Doronichev adott egy interjút az Engadget kollégáinak. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ugyan valóban nem lesz gyors folyamat a piac átalakulása, de a Stadia el fogja érni a célját. A Google sikerrel ez a történetet is eredményesen zárja majd, ahogy sikerre vitte a YouTube-ot.

Hirdetés

Pedig a cég játékstream szolgáltatása nem indult valami fényesen, és sokakban egyre csak erősödik a kétely abban a jövőképben, amit a Stadia képvisel. Doronichev úgy véli, a Stadia lendületes és merész lépés volt valami radikálisan új dolog felé, ahhoz pedig idő kell, hogy elérje célját.

Előreszaladtunk és bejelentettük az elképzelésünket, ami meglehetősen nagy léptékű, ezért a megvalósítása időbe fog telni. Ez remek. Erről szól az egész, nem? Nem csak apró fejlesztéseket végzünk és nem egyetlen új feature-ről van szó. Ez egy bátor kinyilatkoztatása volt annak, hogy merre tartunk. Nagyon, nagyon magabiztosan megyünk efelé. Látva az eddigieket, még erősebb a meggyőződésem, hogy képesek vagyunk teljesíteni, sőt túlteljesíteni a tervünket.

Később egy konkrétabb téma is előkerült, mint a Stadia kontrollerek PC-hez való csatlakozása. Doronichev elmondta dolgoznak azon, hogy az irányítók közvetlenül WiFi-n keresztül kommunikálhassanak a PC-k és telefonok alkalmazásaival, de erre még várnunk kell (bár a Stadiával kompatibilis mobilkészülékek listája folyamatosan növekszik).

Ti mit szóltok a Google elképzeléséhez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)