Tegnap éjjel végre színt vallott a Rockstar Niko Bellic oly régóta várt kalandjaival. A játékot a Take-Five nevű pesti szórakozóhelyen, egy Amex-Tec-Microsoft közös buli keretében tekinthettük meg, ahol dögös cicababák táncoltak és a rendezők a sok kirakott GTA poszter és igencsak alulöltözött leánykák, illetve a játék trailerei révén igyekeztek maximálisan átadni a játék hangulatát. Persze mi igazából arra voltunk kíváncsiak, hogy, hogy a Grand Theft Auto IV képes-e megfelelni azoknak a hihetetlen elvárásoknak, amelyeket a Rockstar elé támasztottunk. Az internetes sajtó szinte mindenhol „tökéletes tízzel" jutalmazta a játékot (még a szigorúságáról ismert GameSpot is), ezért szinte égtem a vágytól, hogy végre megtudjam, megérdemelt-e a dicséret özön.
„Welcome to America!"
Niko Bellic, a játék szerb főhőse nem éppen elegánsan érkezik meg Liberty City-be: egy koszos kereskedelmi hajó fedélzetéről száll le a város kikötőjébe. Hősünk katona volt, megjárta a boszniai háború poklát és most az unokatestvére, Roman Bellic hívószavára hagyta el hazáját és jött el az „a beteljesült álmok hazájába." Niko persze hamar ráébred, hogy Liberty City valósága korántsem az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, mint amilyennek nagyszájú és mindent megszépítő rokona beállította. A „palota" valójában egy koszos, ócska kéró, a luxusprostituáltak és drága sportkocsik pedig úgyszintén hiányoznak a Roman által ecsetelt repertoárból. Nikónak hamar rá kell ébrednie: mint mindig, most is mindent neki kell saját erőből, a nulláról indulva megszereznie.
A nagyváros forgatagában
Amikor Nikóval végre belevetjük magunkat Liberty City élő, lélegző forgatagába, eleinte nehezen tudjuk levenni a szemünket a minket körülvevő világról. Mivel nem túl nívós (bár még nem a legszegényebb) negyedből indulunk, az utcákon bűnözőket, drogdealereket, hajléktalanokat, prostikat, rendőröket, illetve egyszerű civileket láthatunk, amint élik mindennapi életüket. Az egyik sarkon három termetes feka beszélget egymással (méghozzá értelmes, folyamatos párbeszédet hallhatunk!) és ha beléjük ütközünk, akkor durván elküldenek melegebb éghajlatra. No de GTA-val játszunk, ezért gyorsan megejtjük első autólopásunkat: Niko betöri az üveget és a kocsiba beülve, a gyújtással bűvészkedve elköti a járgányt. Irány az autóút! Hopp: egy rosszul bevett kanyar, már el is csaptunk valakit. No igen: a GTA IV-ben az autók vezetése sokkal realisztikusabb, ezért külön örültem a GT5-ben vett „leckéimnek". Sokan „rossznak" is találták az irányítást, de a realizmushoz bizony hozzátartozik a komplexebb autóvezetési szimuláció is. Én miután beletanultam, nagyon élvezem, és sokkal jobban bejön, mint a régi árkádos furikázás.
„Ice cold" gyilkos?
Még sokáig ecsetelhetném a játék részletességét, illetve a város polgárainak megdöbbentően realisztikus viselkedését, de - aki tudja - az inkább tapasztalja ki saját maga. Ahogy a Liberty City csodálatából felocsúdva az első küldetésekbe belevetjük magunkat, úgy válik egyre inkább világossá, hogy a sztorin mekkora erőfeszítéssel dolgozott a Rockstar. Maga Niko sokkal inkább kidolgozott, emberibb, érdekesebb karakter, mint a korábbi GTA részek hősei. Bár kegyetlen, „ice cold" gyilkos (ahogy az egyik NPC hívja), de korábbi élete miatt lelkiismeret furdalása van és nem szívesen veti bele magát az újabb öldöklésbe. Eleinte pusztán a körülmények kényszerítő hatására cselekszik, aztán később már nincs megállás... Ahogy Liberty City alvilágába belemerül, úgy találkozik különböző színes karakterekkel: idegesítően erőszakos orosz bűnözőkkel, füvezgető raszta fekete gangsztákkal, idegbeteg maffiafőnökökkel, egy saját magát a „város megmentőjének" tituláló ex-gangsztával és sok más alakkal, akik csak bábúnak használják Nikót. Hősünknek persze ez koránt sincs ínyére és gyakran saját döntéseket hozhatunk: eldönthetjük, hogy megkíméljük a háztetőről lógó célpontunk életet, egy másik alkalommal pedig közvetlen közelről fejbe lőhetjük régi főnökünket. A sztori messze az egyik legjobb, mint amit bármelyik másik játékban láthattam (igen: beleértve még a Mafiát is...).
PS3, vagy Xbox 360, ez itt a kérdés...
A forgalmazó jóvoltából egy PS3-as és egy Xbox 360-as GTA IV verziót is kaptam, így össze tudtam hasonlítani a bennük rejlő különbségeket. Igazából csak egészen minimális differenciákról beszélhetünk, de a PS3 előnyére szól, hogy az anti-aliasingnak köszönhetően kevésbé „fűrészfogas", és egy hangyányit élesebb a kép, viszont Xbox 360-on egy egész picit élénkebbek a színek. PS3-on installáláskor 5 percet várni kell, viszont játék közben kevesebbet töltöget. Az Xbox 360 tulajoknak sem kell azért aggódniuk: nem kell sokat körmöt rágni a töltögetés miatt, a különbség itt is minimális. Alapvetően egyik verzió sem „jobb", vagy „rosszabb", talán egyedül az Xbox 360 only DLC tartalmak döntik valamelyest az Microsoft oldalára a serpenyőt - már akinek ez számít persze.
„Tényleg tízes?"
Ezt kérdeztek tőlem sokan tegnap este és bizony azt kell mondanom: a játék maximálisan megérte a várakozást. Bár apró hibákat találunk benne (a fedezékbe vonulós lövöldözés picit lehetne precízebb, illetve az ellenséges MI is nagy ritkán furán viselkedik), de ezek mind-mind eltörpülnek a töménytelen innováció és élvezet mellett, amelyet ez a mestermunka okoz. Ha tízes skálán osztályoznék, én is 10/10-et adnék, de mivel nálunk a százalék dívik, ezért a nüasznyi kis problémák miatt maradjunk a 98%-ban. :)
Adios...
Videó a buliról:
"Első benyomások" videó a játékról:
GameStar
