Hirdetés

Grand Theft Auto Online - hogyan készítsünk küldetéseket?

|

Erre a kérdésre próbál választ adni a Rockstar legújabb blogbejegyzése, amely a frissen debütált funkció használatát magyarázza a játékosoknak.

Hirdetés

Úgy tűnik töretlen sikernek örvend a Grand Theft Auto Online, ahol már nemcsak a szabad rombolásra vágyók, hanem azok is megtalálják számításaikat, akik alkotni szeretnének. Furcsa ezt kimondani egy GTA kapcsán.

A GTA Online-ban frissen megjelent eszközzel már háromféle „munkát” is készíthetünk, ahol akár barátainkkal, akár más játékosokkal szállhatunk harcba. A Capture Creator névre keresztelt lehetőséggel háromfajta küldetésből választhatunk, amelynek minden egyes részletét magunk adhatjuk meg: kiválaszthatjuk a helyszínt, illetve akár mesterséges intelligencia által vezérelt szereplőket is pakolhatunk a csatározás helyére.

Az említett módok között található a hagyományos Capture The Flaghez hasonló móka, valamint olyan missziót is készíthetünk, ahol a saját bázisunkat kell védenünk. Persze ennek ellenkezőjét is játszhatjuk, ekkor a az ellenfeleinket kell legyűrni, majd szépen beszambázni a területükre és elfoglalni.

A teljes leírást itt találjátok. Ti kipróbáltátok már, hogy milyen online rombolni - és ezek szerint építeni - a GTA világában?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)