Hirdetés

Grand Theft Auto: The Ballad of Gay Tony és Dungeons & Dragons: Dark Alliance - ezzel játszunk a hétvégén

|

Amikor épp nem a vízparton hűsölünk, akkor valamelyik játékba merülve próbáljuk túlélni a hőséget.

Hirdetés

Nem mindenkit sikerült elvarázsolniuk a frissen megjelent címeknek, ezért a legtöbben inkább valamelyik korosabb alkotástól remélünk kikapcsolódást. A régi emlékek ismételt átélése mellett örökzöld slágerként a kihagyott játékok bepótolása is napirenden van, amivel aligha mondunk újat. Igen, kissé kiszámíthatóak vagyunk. De ki nem az?

Hirdetés

mazur - Nem is tudom, miért hagytam abba annak idején a The Evil Within 2-t, pedig emlékszem, nagyon végig akartam játszani. Évekig kerülgettem, szó szerint és képletesen, mert az utóbbi 2-3 évben újra és újra letöltöttem, de aztán valamiért sosem indítottam el, most azonban sikerült megtörni a hagyományt, sőt lassan a végére is érek. Talán.

HP - Annyira kiégetett ez a hét, hogy maximum Dirt 5 mélységig vagyok hajlandó a játékvilágba süppedni, könnyed, arcade élményekre vágyom csak. Pedig vár a Mass Effect újrázás és az Assassin's Creed Valhalla DLC is, de nem vagyok képes elköteleződni, valami Insomniac egyjátékos élmény kellene ahhoz, hogy feléledjen a tűz. A Ratchet and Clank Rift Apart annyira tökéletes volt, nagyon érzik ezt a srácok...

Paca - Mivel betegen agonizáltam a héten, és az izzadságsavó a bal szemembe menetet vágott, most legalább a szüleimig megpróbálok eljutni, ahol van medence, kiskutya, meg friss levegő. Ha bármi okból ez nem jönne össze, folytatom a GTA-maratonomat a The Ballad of Gay Tonyval, ami változatlanul az egyik legjobb Rockstar-játék, mindenkinek ajánlom a pótlását.

Szabi - Továbbra sem tudtam rávenni magamat, hogy nekikezdjek valami komolyabb, elsöprő sztorival rendelkező kalandnak, így felváltva tengetem az időt a Darkest Dungeonben és a The Witcher Tales: Thronebreakerben. Viszonylag jól működik, hiszen ha romok mélyén küzdő kalandozóimnak kicsit felgyűlnek a nyavalyái, és a halál szélére sodródnak, akkor elmenekülhetek a probléma elől némi kártyázgatással. Úgy hallottam, ha egy gonddal nem törődünk, akkor megoldódik magától, szóval itt is be kell jönnie.

MattMadzz - Nagy hiányosságom, hogy a Battlefield V kampányát a mai napig nem fejeztem be, annak ellenére, hogy már több alkalommal nekikezdtem. Az már csak a hab a tortán, hogy mindeközben a Battlefield 1 egyjátékos módján, mert kampánynak túlzás nevezni, már kétszer is végigmentem, szóval épp itt az ideje, hogy végre a helyükre kerüljenek a dolgok.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Gucs - Valószínűleg ezen a hétvégén is a World of Warcraft: Burning Crusade Classic lesz a főszerepben, de nem kizárt, hogy a Rocket League is előkerül majd. Röviden ennyi. Habár azt azért még hozzáteszem, hogy éppenséggel van olyan egyjátékos kaland is, amit már illene folytatnom, de kétlem, hogy erre sort fogok keríteni a közeljövőben.

Kivi - Megérkezett végre a Dota 2 nyári eseménye, a Nemestice, ami egy új játékmódot és persze egy elég drága battle passt is hozott. Előbbire szánok majd időt, utóbbi pedig vélhetően nem éri meg az új Cavern Crawl kivételével, de legalább megint megújult a játék, és fel lehet oldani egy rakás kozmetikai tárgyat. A Dota batte pass gyakorlatilag mindig is erről szólt.

Csirke - Belemerültem a Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin mélységeibe, szaladgálok az új tojások után, fejlesztem a szörnyecskéimet, kalapálom az új vérteket és fegyvereket. Elleszek ezzel egy darabig. 

Chava - Tépelődöm még, hogy felhúzzam-e Drizzt után a többi karaktert is, de valószínűleg csak pár körig tart ki a lelkesedés (szigorúan kooperatív módban), mert pillanatnyilag sokkal jobban vonzanak a Wasteland 3: The Battle of Steeltown küldetései, mint a Dark Alliance céltalan zúzdája.

Zs - A nagy melegben leginkább biciklizni szeretnék, a négy fal között pedig valami könnyedre vágyom. Az alanyom így a néhány hete ismét elővett Medal of Honor: Allied Assault lesz, ami számomra még mindig az egyik legjobb világháborús FPS. 

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)