Hirdetés

Grand Theft Auto V PC - megint egy mod miatt banolnak

|

A Rockstar Games módszeresen kitiltja egy népszerű Grand Theft Auto V mod fejlesztőit, ahogy azokat is, akik használják. Bár a modderek szerint kínosan ügyeltek rá, hogy ne sértsék meg a fejlesztők szabályait, a banhammer mégis előkerült.

Hirdetés

A Grand Theft Auto V kapcsán sokáig nem volt egyértelmű, milyen modokért is tiltja ki a játékosokat a Rockstar, aki emiatt még a PC-s megjelenés után tisztázta az álláspontját. Úgy tűnik, nem fogalmaztak elég egyértelműen, ugyanis egy modder csapat fiókjai annak ellenére felfüggesztésre kerültek, hogy mindent megtettek, hogyne ütközzenek a fejlesztők által előírt szabályokba.

A FiveM névre hallgató projekt egyrészt nagyban megkönnyítette a különböző térkép-modok készítését, ennek segítségével készült el például London is, de az elsődleges funkciója nem ez volt. A FiveM ugyanis egy, a GTA Online-től teljesen különálló multiplayer módot is biztosított, elsősorban azért, hogy aki mégis multis modokat szeretett volna használni és készíteni, egy olyan környezetben tehesse meg, ami miatt nem bannolja majd a Rockstar. A FiveM készítői állításuk szerint nem sértették meg a szabályokat, hiszen a mod a Grand Theft Auto V PC-s verziójából is csupán az egyjátékos rész kódját használja.

Ha emiatt még nem rakta volna ki a Rockstar a készítőket és a FiveM használóit, van egy másik feature, amit bár jóindulatúan építettek be, szintén érthető, hogy szúrja a készítők szemét. A mod használatához ugyanis be kell jelentkeznünk a Rockstar Social Clubba is, hogy a modderek a kalózoknak ne adjanak lehetőséget az ingyenes többjátékos mókára, de tény, hogy engedély nélkül kapcsolódnak a szolgáltatáshoz. A ban rendkívül súlyos, ugyanis a letiltott gamerek minden olyan játéktól el lettek tiltva, amihez Social Club-fiók szükséges, így a GTA V egyjátékos módjától is. „Még akkor is, amikor a modderek megpróbálnak megfelelni annak, amit a Rockstar akar, kapnak egy hatalmas pofont, mert meg merik próbálni bővíteni a játékot" - mondta egy csalódott felhasználó a Eurogamernek.

A Rockstar egyelőre nem kommentálta az ügyet, pedig látszólag először a mod készítőit célozták meg a Social Club-os, és a hozzákötött Steam-fiókok tiltásával, amit nem sokkal követett a FiveM felhasználóit sújtó banhullám is. Attól függetlenül, hogy az ügy még tisztázódhat, és visszavonhatják a készítők a tiltásokat, az biztos, hogy a Grand Theft Auto V mod egyik készítőjének már elvették a kedvét a munka folytatásától.

Mit gondoltok, meggondolhatja magát a Rockstar?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)