Hirdetés

Öt éves a Grand Theft Auto V, öt érdekességgel ünneplünk

|

Gondoltátok volna, hogy már öt év eltelt a GTA V első változatainak megjelenése óta? Mozgalmas évek voltak, van miről mesélni.

Hirdetés

A Grand Theft Auto V egy nehezen megmagyarázható jelenség a játékiparban. Már az első nap rekordot döntött, amit további rekordok és botrányok is követtek, de nem is lett volna igazi Rockstar játék ezek nélkül. A 2013-as, PS3-as és Xbox 360-as kiadás évfordulója kapcsán mazsoláztunk kicsit a játékhoz kapcsolódó érdekességekből, de ha valamit még hozzátennétek, hajrá!

Hirdetés

Hét világrekord

Ahogy azt a bevezetőben említettük, a GTA V elég hamar elkezdett rekordokat döntögetni. A 2013-as Guinness Rekordok Könyve alapján többek között a "24 óra alatt legjobban fogyó videojáték", a "Leggyorsabban egymilliárd dollárt hozó videojáték", a "24 óra alatt a legnagyobb bevételt hozó szórakoztatóipari termék" és a "Legtöbbet megnézett előzetes az akció-kaland játékok között" díját zsebelte be pillanatok alatt. A teljes listát itt találhatjátok meg. Egyébként azóta már minden idők legnagyobb bevételét hozó szórakoztatóipari terméke is lett, és mivel azóta is levakarhatatlan az eladási listák élmezőnyéből, alighanem néhány nem jegyzett rekord is tartozik hozzá.

Rejtélyek városa

A Rockstar játékok által kínált élményhez hozzátartozik, hogy rajongók hónapokig keressenek benne utalásokat, titkokat, amik talán nem is léteznek. Ami az easter eggeket és kikacsintásokat illeti, kezdésnek ott van Johnny Klebitz felbukkanása (a The Lost and Damned főhőse), Franklin polcán található egy Red Deadre keresztelt könyv, amit egy bizonyos J. Marston írt, vagy a jeti, amit a játékosok már a San Andreasban is égre-földre kerestek, de itt egy extra küldetésben végre tényleg felbukkan.

És akkor már nem feledkezhetünk meg a Mt. Chiliad rejtélyről sem, mely évekig tartotta izgalomban a játékosokat. Feltúrták a játék világát, hogy rájöjjenek, mit akar mondani a hegyen található falfestmény, és mit rejt a hegy maga. Mint a The Doomsday Heist frissítés után kiderült, egy katonai bázist, amiből végre megszerezhettük a régóta vágyott jetpacket is.

Filmek a mi világunkból

Minden eddiginél nagyobb Los Santost kaptunk kézhez öt éve, amit persze nem csak videojátékos, hanem filmes és sorozatos utalásokkal is csurig töltöttek. Tényleg, csak a legnagyobbakat említve: a Nem vénnek való vidék drogos leszámolási jelenete, a Ragyogás ikonikus baltája, Hill Valley városka a Vissza a jövőből-trilógiából, Thelma és Louis szakadékba zuhanása, a Tolvajtempó kocsilopásai, Jason Voorhees maszkja a Péntek 13-ból, avagy éppen a misztikus bunker a LOST-ból. A lista persze itt még nem ér véget, számtalan kisebb-nagyobb hivatkozást találhatunk, ha nyitott szemmel járunk és tájékozottak vagyunk a popkultúrában.

Három főhős, három játékostípus

A három főszereplő, azaz Trevor, Michael és Franklin nem csak kinézetre vagy jellemre különböznek egymástól, de még olyan kicsiny, egyszerű dolgokban is, mint például az alvás. Ha Michaellel megyünk aludni (vagyis elmentjük a játékot), akkor ő hozzávetőleg hat óra múlva fog felébredni. Franklin átlagosan nyolc órát alszik egy nap, míg Trevor - a rá jellemző módon ezzel is kitűnik az átlagemberek közül - tizenkét órákat szokott aludni. Ennél egy fokkal érdekesebb, hogy mindegyikük egy külön GTA-játékos típust testesít meg. Michael az a fajta gamer, aki már legalább egyszer végignyomta a játékot, és csak túl akarja élni a mindennapokat. Franklin a feltörekvő, bizakodó játékos, aki szemellenzősen a legnagyobb arc szeretne lenni, és ehhez mindenre kész. Végül Trevor a teljesen őrült, nem törődöm típus képviselője, akit kicsit sem érdekelnek a szabályok, ő a saját feje után megy, nem áll be soha egyetlen sorba sem. Ti magatokra ismertek bármelyikükben?

Botrány botrány hátán

Ha nem is a legemlékezetesebb botrányokat tudhatja magáénak a Grand Theft Auto ötödik epizódja, azért itt sem volt hiány balhéból. Még a megjelenés előtt durván egy évvel egy amerikai szenátor, Joe Manchin legfőképpen ezt a videojátéksorozatot emelte ki a Sandy Hook-i iskolai lövöldözés kapcsán. Manchin kampányolni kezdett a széria betiltásáért arra hivatkozva, hogy rossz útra tereli a fiatalabbakat, de végül nem lett az ügyből semmi. 2013-ban, miután a Rockstar nyilvánosságra hozta, hogy valódi ex-gengszterek is hallhatóak a játékban, megint előkerültek a gyermekek lelki világáért tüntető emberek, azzal érvelve, hogy a játék bűnözőt csinál majd belőlük. Egy kínzós jelenet is felkavarta egy kicsit a kedélyeket, egy újságíró pedig kiakadt, mert szerinte a játék nem megfelelően kezelte és jelenítette meg a női karaktereket. A legnagyobb balhét  végül a színésznő, Lindsay Lohan kavarta, aki a megjelenés után nem sokkal kezdte perelni a Rockstart, mivel az egyik képen, amin egy bikinis, szelfiző szőke nő látható, magát vélte felfedezni. Az ebből indult per egészen idén márciusig elhúzódott, végül a Rockstar győzött.

Számotokra miről emlékezetes a GTA V?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)