Hirdetés

GRID 2 - 42 millió forintba kerülő gyűjtői kiadás, igazi versenyautóval

|

A Codemasters új szintre emeli a gyűjtői kiadások fogalmát, a GRID 2 ugyanis egy olyan egyedi változatban is megvásárolható lesz, melyben az alapjáték mellé egy valódi versenyautó és más, szintén nem túl olcsó extrák is kerültek.

Hirdetés

Néha már 50000 forintot is sajnálunk egy rendesen megpakolt gyűjtői kiadásért, a GRID 2 Mono Edition viszont a legtöbbünk számára megfizethetetlen (szemben más GRID 2 gyűjtői kiadásokkal) .

Pedig érdemes volna minél hamarabb lecsapni rá, a világ legdrágább gyűjtői kiadása ugyanis csak nagyon korlátozott példányszámban érhető el: konkrétan egy darab van belőle. A Mono Edition az alapjáték mellett tartalmaz egy PlayStation 3 konzolt, egy GRID 2-esre festett BAC Mono versenyautót (nem modellt, nem in-game járművet, igazit), illetve egy egyedi tervezésű sisakot, versenyruhát, csizmát és kesztyűt. A szerencsés vásárló emellett tehet egy sétát a BAC gyárában, ahol testreszabhatja új autóját. Az igen csábító csomag 125000 angol fontba, átszámítva körülbelül 42,6 millió forintba kerül. A szerkesztőségben már elkezdtük megtölteni a malacperselyt, de tartunk attól, hogy mire meg tudnánk venni, már egy módosabb személy gyűjteményét díszíti. A GRID 2 Mono Edition egyébként a GAME webáruházon keresztül rendelhető elő (az Egyesült Királyságon belül ingyenes házhozszállítással!), ha valaki közületek megvette, mindenképp jelezze felénk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)