Hirdetés

Drágám, a nyáron összemegyünk!

|

Elég jól halad ahhoz a Grounded fejlesztése, hogy az Obsidian rövidesen megnyissa a hátsó kert kapuit az érdeklődők előtt.

Hirdetés

Teljesen mindegy, milyen fedősztorival rukkolnak elő az Obsidian illetékesei, meggyőződésünk, hogy az ötletgazda gyerekkorában túl sokszor látta a Drágám, a kölykök összementek! című családi mozit, és egészen mostanáig dédelgette magában az álmot, hogy egyszer majd anélkül szagolhatja alulról az ibolyát, hogy ahhoz be kellene adnia a kulcsot.

 

Hirdetés

Megannyi sztoriközpontú szerepjáték után éles váltásnak tűnne a Grounded, ha nem emlékeznénk arra, hogy az Obsidian korábban is kikacsintott már a multiplayer játékok világára, példának okáért az Armored Warfare című tankos alkotással. A fentebb említett Disney-klasszikus ihlette túlélőjáték azért sok szempontból újdonság a csapat számára, kezdve a négyfős cooppal, folytatva a gyűjtögetéssel és parkácsolással, befejezve a bázisépítéssel. Maga a történet egyelőre kimerül a félresikerült tudományos kísérlet kliséjében, de később akár meglepetéssel is szolgálhat.

A Grounded meglepően hamar, már július 28-án elrajtol, de korai hozzáférésben, ami azt jelenti, hogy a teljes sztori nagyjából 20 százalékát ismerhetjük csak meg a kezdeti időszakban. Persze a crafting és a bázisépítés alapjai ekkor már a helyükön lesznek három eltérő játéktérrel és a nyolclábúaktól sikítófrászt kapó játékosok kedvéért az arachnophobia móddal együtt. Az Obsidian úgy kalkulál, hogy valamikor 2021 folyamán tudja ténylegesen befejezni a játékot, melyhez fokozatosa adagolja majd a megjelenést követően a sztoriküldetéseket, valamint a további helyszíneket, rovarokat és barkácsolni valókat.

Ti kipróbáljátok majd, hogy milyen érzés a hangyánál is apróbbnak lenni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)