Hirdetés

Guild Wars 2 - egy veszélyes szektával kell szembenéznünk a Living World következő fejezetében

|

Az ArenaNet hivatalosan is leleplezte a játék következő nagyobb frissítését, ami nemsokára már meg is érkezik.

Hirdetés

2012-es megjelenése óta több kiegészítőt, és temérdek kisebb-nagyobb frissítést kapott már a Guild Wars 2, így nem igazán lehet okuk panaszra a rajongóknak. Főleg azért sem, mert már csak egy kicsit kell várni, és be is futnak a legújabb extra tartalmak.

Hirdetés

A szezonokban érkező Living World történetek gyakorlatilag azt a célt szolgálják, hogy megtöltsék élettel a játék világát, ami ezeknek köszönhetően folyamatos fejlődésben van. A következő ilyen kaland a The Icebrood Saga elnevezést kapta, és a tervek szerint szeptember 17-én már meg is érkezik a prológusa, a Bound by Blood. A cselekmény Kralkatorrik bukása után játszódik, és a játékosoknak az lesz a dolguk, hogy megküzdjenek Jormag nem éppen kedves szektájával, az Icebrooddal.

A frissítéssel együtt érkeznek majd új területek, egy vadonatúj mastery, illetve a Strike Missionök, amelyek során tízfős csapatban kell legyűrni egy adott bosst. A The Icebrood Saga tartalmait teljesen ingyen feloldhatjuk belépéskor, viszont szükségünk lesz a Path of Fire kiegészítőre, ha fejest szeretnénk ugrani az új kalandokba. Egyébként jó hír még, hogy mostantól kezdve a Path of Fire tartalmazza a Heart of Thorns pakkot, így már nem kell külön megvásárolni az előző kiegészítést.

Ti játszotok még a Guild Wars 2-vel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)