Hirdetés

Guillermo del Toro felpiszkálta a Silent Hills tüzét, majd eloltotta

|

A rendező The Game Awardson elejtett mondata nagyobb hullámokat kavart, mint gondolta.

Hirdetés

December elején zajlott le a játékipar legnagyobb díjátadója, a The Game Awards, amelyen nem csupán a díjazottak listája tartogatott meglepetéseket, de maga az esemény is, hiszen Geoff Keighley ígéretéhez híven több nagy bejelentést is kaptunk (ilyen volt a Star Wars: Eclipse, a Wonder Woman és az  Alan Wake II is).

Persze ez az esemény sem volt mentes a kikacsintásoktól, az Activision Blizzardtól például feltűnően elhatárolódtak a szervezők, Guillermo del Toro pedig ezúttal sem hagyta ki az alkalmat arra, hogy odaszúrjon a Konaminak amiatt, ahogyan a kiadó a múltban elbánt a projektjével, a Hideo Kojimával közösen tervezett Silent Hillsszel. 

Hirdetés

Del Toro a legjobb látványvilággal rendelkező játéknak adta át az elismerést, ám mielőtt ismertette volna a jelölteket, még elmondta: 

"Tudjátok, melyik franchise látványvilágát szeretem? A Silent Hillét. Remélem, egyszer kapunk majd egy újat."

Az interneten akadtak olyanok, akik azt hitték, hogy ez bizony egy teaselés volt, a rendező azonban most a Happy Sad Confused podcast során tisztázta, hogy pusztán egy fricskának szánta a dolgot:

"Csak a Konami bordáit akartam kicsit megcsiklandozni, mert nem értem. Annyira tökéletes, annyira lenyűgöző volt, amit csinálni akartunk..."

Del Toro ráadásul nem csupán azt tagadta, hogy részt venne egy új Silent Hill fejlesztésében, hanem azt is, hogy bármilyen másik videojátékon dolgozna, ugyanis vészmadárnak tartja magát, mivel az összes általa fejleszteni próbált játék a kukában végezte (a Silent Hills előtt a Volitionnal együttműködve egyengette az Insanity útját, de 2012-ben az is befuccsolt). 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)