Hirdetés

Ha eddig nem vetted meg a Doom Eternalt, most már várj vele egy kicsit

|

Kivéve, ha PlayStation 4-ed van, akkor nyugodtan csapj le rá a következő leárazásnál.

Hirdetés

A Microsoft és a Bethesda jó viszonyának köszönhetően már korábban is számos játék bekerült az Xbox Game Pass kínálatába. Korábban csatlakozott, de azóta kikerült a 2016-os Doom, a Prey, és az eredetileg Xbox 360-ra megjelent Rage, most pedig elérhető PC-n és Xbox One-on a Rage 2 a Fallout 76, valamint csak konzolon a The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited és a Fallout: New Vegas. Miután a két cég összefonódott, szinte biztos, hogy ezek már nem kerülnek ki, és a közeljövőben újabb címek lépnek be melléjük.

Hirdetés

Október 1-jén például a Doom Eternal, ami ekkor még csak az Xbox One-osokat boldogítja, de az ígéret szerint valamikor 2020-ban a PC-sek is megkapják. Az idén márciusban megjelent játék fantasztikus lett, tényleg az elmúlt idők egyik legjobb FPS-e.

A bejelentő posztban arra is felhívták a figyelmet, hogy október 20-án érkezik az első DLC, a Doom Eternal: The Ancient Gods - Part One, viszont a szövegezésből ítélve ezért külön kell majd fizetni. Addig aki még nem tette, próbálja meg befejezni az alapjáték kampányát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)