Hirdetés

Ha még érdekel valakit: három új katonával bővülhet a Battlefield 2042

|

Egy szivárgás szerint friss tartalmakon dolgozhat a DICE, de az is lehet, hogy valami nagyon másról van szó.

Hirdetés

Hiába tartozik egy nagy múltú, közkedvelt videojáték-sorozathoz, a Battlefield 2042 csúfosat bukott, és ahogy azt a játékosok száma is egyértelműen mutatja, nagyon nem jön be az embereknek az, amit a DICE és az EA kotyvasztott. Ennek ellenére úgy néz ki, már készülőben van a folytatás, de a tavalyi rész kezét sem szeretnék még elengedni teljesen a fejlesztők. Sőt, még egy olyan téren is bővülhet a játék, amely kifejezetten nem jött be a rajongóknak.

Egy temporyal nevű adatbányász a Twitteren osztotta meg velünk, hogy létezik három specialista is, akik még nem kerültek be a Battlefield 2042-be. Az egyik Hale, a másik Liz, a harmadik pedig Crawford, és az elsőhöz elméletileg tartozik egy játékbeli kihívás is.

Hirdetés

Habár a karakterekhez kapcsolódó fájlok újnak tűnnek, sajnos benne van a pakliban az is, hogy ezek a katonák valójában már megérkeztek volna a játékba, csak a DICE időközben kukázta őket. Egyelőre tehát annyit tehetünk, hogy várunk a hivatalos megerősítésre.

Persze az is kérdéses, hogy miként fogadnának még több specialistát a játékosok, ugyanis nagyon sokaknak nem tetszett, hogy a fejlesztők ilyen formában tálalták a különböző karaktereket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)