Hirdetés

Ha minden jól megy, még jobban fog futni az Apex Legends konzolokon, mint most

|

Egy kérdezz-felelek során derült ki például, hogy milyen fps-számot céloztak meg.

Hirdetés

Talán nem hallani olyan sűrűn az Apex Legendsről, mint a hasonló címekről, azonban ez nem jelenti azt, hogy a játék halott lenne: nemrég például sikerült megdöntenie az egyidejű játékosszám rekordját a 7. szezon végéhez közeledve, és a karakterfelhozatal terén is van bővítés (legutóbb Fuse csatlakozott). De a fejlesztők nemcsak tartalmilag, hanem technikailag is foglalkoznak vele.

Hirdetés

A Respawn egy Redditen tartott kérdezz-felelek (AMA) keretében ünnepelte meg a játék 8. szezonjának elrajtolását és válaszolgatott a felhasználók kérdéseire. Ennek köszönhetően derült ki például, hogy nerfelni szeretnék picit Causticot, valamint az is, hogy miképpen tervezik kihasználni az új konzolok erősebb hardvereit, hiszen jelenleg csak a visszafelé kompatibilitás előnyeit élvezhetjük.

Steven Ferreira, a vancouveri stúdió vezetője elárulta, hogy az elsődleges prioritásuk most a 120 fps elérése a PlayStation 5-nél és Xbox Series X-nél, de közben folyamatosan vizsgálják az új konzolok jellemzőit és igyekeznek megtalálni az egyensúlyt, ami szerintük a legjobb a next-gen játékélmény eléréséhez. Ti örülnétek neki, ha PS5 és Xbox Series X esetében is pörögne a 120 fps?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)