Hirdetés

Ha mindig is Diablo 2 battle royale módról álmodoztál, eljött a te időd!

|

Egy csapatnyi modder szerint a világnak arra van szüksége, hogy barbárokkal és varázslókkal verjük agyon egymást egy 20 éves videojátékban.

Hirdetés

A Project Diablo 2 egy rajongói átdolgozás, aminek célja, hogy frissen tartsa a Blizzard klasszikusát. A fejlesztők rengeteg változást eszközöltek, új tartalmakat hoztak, és most éppen egy battle royale módon dolgoznak, ami limitált ideig lesz elérhető. Maga a koncepció egyébként kifejezetten érdekes, és talán azokat is megnyerheti magának, akiket egyébként a BR műfaj elveszített.

A menet elején mindenki kap egy 30-as szintű karaktert az adott kasztból, és kap öt percet, hogy egy térkép ládáiból felszerelje azt. Ezután irány a csatatér, ahol minden legyőzött ellenfélből új cuccokat kaphatunk. Ahogy azt a BR módoktól megszokhattuk, az utolsó túlélő nyer.

Hirdetés

Van egy pár szabály, amit érdemes észben tartani, mint például, hogy egymásután kétszer nem választhatjuk ugyanazt a kasztot, és hogy van egy listányi tiltott képesség, amiket senki sem használhat.

A battle royale mód első tesztje ma esedékes, így aki szeretné kipróbálni, az itt jelentkezhet. Ti tesztek vele egy próbát? Addig mindenképpen megteszi, amíg érkezik a Diablo 2 Resurrected.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)