Hirdetés

Hacker vagy? Most nyerhetsz 1 millió forintot!

|

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a 24 órás hackerversenyt.

Hirdetés

Nem újdonság a szakavatottak számára, hogy idén lesz három éves az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a kancellar.hu közös gyermeke, az egy napon át tartó hackerverseny.

Van ám hangzatos, angol elnevezése is a történésnek, mégpedig IT Coding Contest, mely megközelítés magáért beszél természetesen. Kizárólag felsőoktatási intézmények hallgatóit várják a megmérettetésre indulónak, az ELTE Lágymányosi Campus Déli szárnyában, december 12-én, szombaton reggel 10 órától. A felosztás szerint kettő fős csapatok indulhatnak, nem kevesebb, mint 1.000.000 forintos fődíjért.

Alapvető cél, hogy az indulók megismerkedjenek hétköznapjaink fenyegető számítógépes biztonságtechnikai problémáival, s minden együtthatójával. Természetesen a másik oldal is megközelítésbe kerül, melynek kapcsán a gyakorlati megvalósítás is testközelből lesz érzékelhető.

Az eddigi  kihívások is jelentősen bővelkedtek változatos kihívásokban: titkosító algoritmusokkal kellett számításokat végezniük, rejtett hibákat kellett felfedezniük programokon belül, továbbá sebezhető biztonsági felületeken kellett rést találniuk, s a behatolásra alkalmassá tenniük.

December 12-én újfent három feladat megoldása lesz majd a cél az ELTE Campusában, s ezek keretein belül kódolniuk kell, továbbá ismert, széles körben elterjedt algoritmusokat kell majd testre szabniuk. A helyszínről biztosított a kijárás, sőt, akármilyen segédeszközt is bevethetnek a biztos végeredmény érdekében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)