Hirdetés

Ezért nem a Half-Life 3 készül a Valve-nél

|

A Half-Life: Alyx egy teljes értékű játék lesz, de nem egy folytatás. A fejlesztők azt is elmondták, miért nem vágtak bele a Half-Life 3-ba.

A Valve már jó ideje kísérletezget a VR-ral, saját VR-headsetet is kiadott nemrégiben, és ebből már sejthettük, hogy egy nagy, mérföldkőnek számító (vagy annak szánt) játék is követi. Ez lesz a Half-Life: Alyx, mely egy 15 órás sztorival próbálja meg kitölteni az első és második rész közötti űrt.

Geoff Keighley leült beszélgetni pár szót a fejlesztőkkel, akik elmondták, eredetileg nem egy Half-Life játékot akartak készíteni, csak egy nagy, ütős VR-játékot; a külsőt csak később találták ki hozzá, mert úgy látták, ebbe a világba tökéletesen be tudják illeszteni ötleteiket. Felmerült, hogy egy Portal játékot készítenek, de azt nagyon szédítőnek találták. 

Hozzátették azt is, hogy amikor 2016-ban elkezdték a projektet, rettenetesen félelmetesnek találták a Half-Life elővételét. Úgy gondolták, a VR segítségével megtalálhatják a középutat: foglalkozhatnak úgy a franchise-zal, hogy ne legyen rajtuk hatalmas a teher, ne legyenek óriásiak az elvárások. A teljes interjút meghallgathatjátok alább.

Ha a játékról többet akartok tudni, olvassátok el összefoglaló cikkünket!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)