Hirdetés

PC-re jön a Halo 3?

|

Az AMD-nél vagy elnéztek valamit, vagy véletlenül elkottyantották, hogy PC-re érkezik a Halo-széria egyik legjobb epizódja.

Hirdetés

Az AMD nemrég tett egy érdekes nyilatkozatot a PC-s játékok, egész pontosan a virtuális valóság jövője kapcsán, de úgy tűnik, hogy véletlenül egy másik fontos leleplezést is előre jeleztek. Ez alapján pedig úgy tűnik, hogy ha sok év késéssel is, de megérkezik PC-re a Halo 3.

A processzor- és GPU-gyártó nemrég Dél-Koreában tartott egy nagyszabású partit a Ryzen R5-ös CPU-k megjelenésének okán, ahol egy hangulatos videót is levetítettek. Ezen készülő PC-s játékokból láthattak egy-egy képet a résztvevők, ezért is lepődtek meg sokan, mikor egyszer csak feltűnt a Halo 3 egyik artworkje is az összeállításban. Nem kizárt persze, hogy a nemrég megjelent Halo Wars 2-t akarták szerepeltetni és csupán a sorozatot kevésbé ismerő kolléga rossz képet választott, de az is lehet, hogy ennél sokkal többről van szó.

Azt ugye már biztosan tudjuk, hogy a Microsoft nagyot szeretne robbantani a Project Scorpio leleplezését is hozó E3-as prezentációjukon. A Halo 3 felújításának érkezését már tavaly is pletykálták, így nem lenne teljesen meglepő, ha idén tényleg látnánk, a PC-s kiadás pedig komoly gesztusnak is számítana a Microsoft részéről. Az első két rész után ugyanis nagy pofonként élte meg a rendkívül lelkes PC-s közönség a játék konzolexkluzivitását. Azóta a korlátozott Halo 5: Forge, a feltört, de azóta törölt Halo Online mellett csupán a különböző rajongói projektek maradtak ezeknek a játékosoknak. Így bizonyára örülnének, ha az Xbox gyártójának megújult windowsos tervei között szerepelne a Halo 3 felújításának PC-s kiadása is.

Mit gondoltok, csak egy méretes bakiról van szó, vagy idén tényleg bejelentésre kerülhet a Halo 3 Anniversary?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)