Hirdetés

Halo Infinite, Call of Duty Warzone és Serious Sam 4 - ezzel játszunk a hétvégén

|

A legtöbbünk a reflexeit dolgoztatja meg, de akad köztünk olyan is, aki inkább a szürkeállományát fogja munkára.

Hirdetés

Vészesen fogynak a napok, ezért már gőzerővel tervezgetjük az ünnepi programot, próbálunk olyan beosztást csinálni, amely mindenkinek megfelel, hogy aztán ne kelljen azt hallgatnunk, hogy bezzeg ezt a rokont felkerestük, az meg hiába várt bennünket.

Ugyanakkor a játékokra is szeretnénk időt szakítani, és végre belekóstolnánk azokba, amelyekkel év közben nem állt módunkban foglalkozni, most azonban igen, és esetleg még végig is játszanánk mindet.

Hirdetés

Paca - A Halo Infinite többjátékos módjára a vártnál jobban rákaptam, de most itt az ideje annak, hogy belevágjak a kampányba is, úgyhogy a hétvége erről fog szólni (meg arról, hogy a nagy leárazások során megvásárolt nem kevés társast elkezdjük kibontani a barátnőmmel, mert bár szépen mutatnak befóliázva, csak megnézném, milyenek kibontva).

Csirke - Megfogadtam, hogy befejezem a Halo 5: Guardianst még az Infinite elindítása előtt, de egyszerűen túl csábító volt a feltelepített új rész. Így most párhuzamosan nyomom épp mindkettőt. 

Zs - Azok közé tartozom, akiknek süldőként nagy élmény volt a Serious Sam, így nagyon megörültem, amikor a héten bekerült a Game Pass kínálatába a negyedik epizód. No nem mintha jó játék lenne, de a nosztalgia csodákra képes, szóval ha jut rá időm, akkor darálni fogok. 

Szada - Nem haladok olyan gyorsan a Halo: The Master Chief Collection végigjátszásával, mint szeretném (még mindig csak a Reachet nyüstölöm), szóval megpróbálok rágyúrni erre, hogy mielőbb lecsaphassak az Infinite-re is. Biztosan bele fog férni pár kör Stardew Valley is, valamint rá szeretnék nézni az Unpackingre, amit többen is dicsértek már a környezetemben.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

- Ti tudnátok nyugodtan aludni, miközben elfek és skavenek készülnek tönkretenni az ősi terveket és a saját céljaikra felhasználni a világból kiáramló mágikus energiákat? Ugye, hogy nem? Úgyhogy ha a hétvégén lesz időm játékra, pörög tovább az Eye of the Vortex kampány a Total War: Warhammer II-ben, ahol a gyíkembereimet sikerült a múlt hetinél jelentősen jobb helyzetbe hoznom egy alapos hadseregreformmal.

Kivi - Itt az ideje hosszú idő után leporolni a Warzone-t, hiszen végre búcsúzik Verdansk, helyét pedig átveszi a kevésbé szürke Caldera. Az utóbbi időben nem nagyon játszottam battle royale címekkel, de pár kör után biztos bemelegedek, hiszen a CoD mégiscsak CoD. Az biztos, hogy egy darabig nem kerülök olyan játékosokkal egy lobbiba, akik tényleg komolyan veszik az összes Warzone meccset.

Chava - Kipucolom a Halo Infinite térképét, aztán belevetem magam egy könnyedebb, kisebb volumenű, rövidebb idő alatt teljesíthető kalandba. Úgy hallottam, hogy van egy bolygó valahol odakint, amelyik csodaszép lenne, ha nem borítaná gusztustalan trutymó.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)