Hirdetés

Halo inspirálta fegyverek kerültek a Destiny 2-be, és ebből még baj lehet

|

Nyilván senki nem mondja ki hivatalosan, hogy a Halo játékok flintáit kaptuk meg, de a hasonlóság csak az ügyvédek előtt titok.

Hirdetés

Elindult egy nagyobb esemény a Destiny 2-ben, ami a Bungie 30. évfordulóját ünnepli. A stúdió történelmének nyilván a Halo is része volt, és bár nem a srácoknál vannak a sci-fi lövölde jogai, ettől még megemlékeztek róla.

Az új Destiny 2 DLC-be ugyanis most bekerült egy-egy fegyver, melyek nagyon hasonlítanak a Halo sorozat Battle Rifle-jére, Energy Swordjére, Magnumjára és Focus Rifle-jára.

Hirdetés

Ugyan a 30. születésnapnak vannak olyan elemei, amiket csak súlyos eurók leszurkolásával lehet megnyitni, ez nem igaz mindenre. A Dares of Eternity című 6-fős matchmaking playlist például ingyenesen elérhető mindenki számára, és azon keresztül megszerezhetjük magunknak a fent említett, Halo inspirálta fegyvereket.

A fenti csodák mellett egyébként egy új Exotic pisztolyt is behúzhatunk, ami szintén ismerős lehet majd a Bungie játékait ismerőknek.

Akiket szeretik a Destiny 2-t, azoknak most érdemes lesz visszatérniük, ha másért nem is, akkor az ingyenes cuccok begyűjtéséért.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)