Hirdetés

Mostantól minden Halo játékban lesz osztott képernyős mód

|

Úgy tűnik, hogy a 343 Industries csapata tanult a korábban elkövetett hibákból és minden fronton bekeményítenek a jövőben.

Hirdetés

A DICE 2017 konferencián a 343 Industries vezetője, Bonnie Ross is részt vett, előadásában pedig hosszassan beszélt arról, hogy mit sikerült megtanulniuk, mióta átvették a Bungie-tól a Halo játékok fejlesztését.

Az osztott képernyős kooperatív mód mindenképpen a legelső Halo egyik legizgalmasabb opciója volt, így hatalmas csalódás volt, amikor kiderült, hogy a Halo 5: Guardiansból technikai okokra hivatkozva kimarad ez a lehetőség. A 343 Industries is érezte, hogy ezzel rendkívül nagy fájdalmat okozta a sorozat régi rajongóinak, így Ross az előadása közben kijelentette, sőt, hangsúlyosan kiemelte, pirossal ráhímezte a takaróra is, hogy innentől kezdve minden FPS játékukban lesz osztott képernyős mód.

Ross arról is beszélt, hogy a történetmesélés terén ezután inkább szeretnének a transzmédiát (tehát a kiegészítő könyvekre, képregényekre, kisfilmekre, stb.) felhasználni arra, hogy a sztori nagyját elmondják:

"Néha úgy gondolom, hogy egy kicsit túl sok sztorit zsúfolunk bele a játékainkba, szóval az elkövetkező Halo epizódokban egy kicsit egyszerűbb lesz a történet és inkább a többi médiumot használjuk arra, hogy mélyebb történeteket meséljünk el."

Utóbbi mondjuk igen érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy sokan pont a papírvékony és közepes történetet tartották a Halo 5: Guardians egyik leggyengébb pontjának, de persze ebben sincs azért egyértelmű konszenzus, szóval meglátjuk, mit hoz a jövő a sorozat számára.

Ti mit gondoltok? Mivel lehetne igazán felfrissíteni és jó irányba terelni a sorozatot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)