Hirdetés

Halo: Reach - Lemezolvasási problémák jelentkeztek

|

Főként régebbi típusú konzolok tulajdonosai izgulhatnak, hogy beolvassa-e készülékük a játék lemezét, vagy sem.

Hirdetés

Bár minden jel szerint a legnagyobb X360-exkluzív siker küszöbén áll a Microsoft és a Bungie, - amiről 200 millió dolláros bevétel árulkodik az első napon - , a javarészt elégedett vásárlók között akad sajnos olyan is, akinek ebben a pillanatban nem lehet őszinte a mosolya.



A hivatalos fórumon szépen gyarapodó bejegyzések szerint a játék eleji fagyás és a szünet nélkül ismétlődő videók mellett a lemezt egyáltalán nem olvassa a konzol, vagy azt jelzi, hogy meg kellene tisztítani a hibátlan felületű Halo: Reach korongot.
A panaszosok között a 2005 és 2008 között forgalomba hozott 20 GB-os merevlemezzel szerelt Pro modell tulajdonosai képviseltetik magukat a legnagyobb számban, ám néhányan 120 GB-os Elite konzollal is a fenti hibák valamelyikét tapasztalták.



A Microsoft közleményében tudomásul vette a problémát, s arra kéri az érintett feleket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a supporttal.
Egy másik hiba okozhat hajhullást a Slim model 4GB-os olcsóbb kiszerelésével rendelkező játékosoknál. Az ő esetükben a Halo: Reach kooperatív játékmódja során fordulhat elő, hogy arra kéri őket a játék, csatlakoztassanak egy merevlemezt a konzolhoz, miközben az integrált flash memória bőven elegendő lenne a mentések tárolására.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)