Hirdetés

Halo játékosok öt éven keresztül próbáltak bejutni egy üres szobába

|

Ha van a térképen egy üres, elérhetetlen szoba, az biztos, hogy lesz egy csapat, aki minden áron be akar majd jutni oda.

Hirdetés

A Halo: Reach 2010-es megjelenése óta a játékosok mindent megpróbáltak, hogy bejussanak egy szobába. A Long Night of Solace pályán található a csalogató szoba, ami sokak életét megkeserítette.

Semmi sincs odabent. Nincsenek titkos tárgyak, Easter Eggek, Daev haja, semmi. A játékosok csak azért próbálkoztak a bejutással mert elvileg lehetetlen volt. Egy Halo csapat azért mégiscsak megoldotta a feladatot pár napja.



Tehát a mutatvány az úgy sikerült, hogy be kell repülni a hangárba, túltölteni a térképet addig, amíg valaki már csak gép nélkül tud megjelenni, le kell szedni minden ellenfelet, aktiválni az átvezetőt, betolni a hajót a dokkoló állomásra, elpusztítani mindent az említett hajón kívül, kinyírni egy ellenséget, befutni a checkpointra, bejuttatni még egy játékost a hangárba egy hajóval, berohanni a hangárba, hogy a másik emberünk a hajó mellé manifesztálódjon, visszaülni a hajóba, megfordítani azt, és belőni a szobába. Ennyike.



“Azóta próbálkoztunk a bejutással, mióta megjelent a játék” - nyilatkozta Aaron Sekela, a Termacious Trickocity Halo csapat tagja. Elmondta, hogy a társaság igazából mindig is azzal foglalkozott, hogy olyan dolgokat csináljanak meg a játékban, ami még senkinek sem jött össze. “Olyan volt akár egy kirakós, mi csak próbáltuk megfejteni.”

Elképesztő, hogy mennyi kitartás volt a srácokban. Semmit sem kaptak érte, csak és kizárólag a felfedezés és a játék élvezete hajtotta őket. Ezért persze nem jár achievement, csak azért, hogy elindítottad a játékot, de hát más a nagyvilág értékrendje, mint azoké, akik 5 évig küzdenek egy üres szobáért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)