Hirdetés

Hamarosan befut a The Outer Worlds következő kiegészítője

|

A Take-Two üzleti jelentéséből kiderült, hogy mikor jelenhet meg az új csomag.

Hirdetés

Sokan szívükbe zárták az Obsidian szerepjátékát, hiszen az űrbeli New Vegasnak titulált játék megidézte a régi Fallout epizódok hangulatát. Miközben úgy hírlik, hogy a sikerre való tekintettel már formálódik a The Outer Worlds folytatása, azt sem szabad elfelejteni, hogy a fejlesztők még lógnak nekünk valamivel az első részhez.

Tavaly ősszel érkezett meg az RPG első DLC-je, a Peril on Gorgon, azonban a beígért második pakk kapcsán hallgatásba burkolózott a csapat. 

Hirdetés

Ezúttal sem az Obsidian, hanem a Take-Two aktuális üzleti jelentése buktatta le a közelgő csomagot: ez alapján a Murder on Eridanos PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog megjelenni az aktuális pénzügyi év végéig, vagyis március 31-ig. A rendelkezésünkre álló kevés információ alapján hasonló mennyiségű tartalomra számíthatunk a második DLC-től is, mint a Peril on Gorgontól, amely várhatóan Halcyon Helen utolsó és legjobb kalandját fogja elmesélni. 

A Peril on Gorgon többek között 33-ra emelte a szintlimitet, új küldetéseket, perkeket, páncélszetteket és fegyvereket hozott magával; várhatóan a Murder on Eridanos is ilyesmiket kínálhat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)