Hirdetés

Hamarosan ingyen végigjátszhatjuk a Diablo IV elejét

|

A Blizzard bejelentette a Diablo IV nyílt bétájának időpontját, és azt is, hogy nem keveset játszhatunk majd a játékkal.

Hirdetés

Tényleg úgy tűnik, hogy célegyenesbe értünk, és belátható időn belül megjelenik a Blizzard következő nagy szabású játéka, a Diablo IV. A június 6-ai megjelenési dátumot már korábban kitűzték, de még így is nehéz elhinni, hogy több mint tíz évvel a harmadik rész után egy új, teljes értékű epizód érkezik.

A hétvégén a kiadó bejelentette, hogy március 24. és 26. között zajlik majd a játék nyílt bétája, de az előrendelők már március 17. és 19. között is játszhatnak.

A próbakör alatt a játék elejét járhatjuk be, a prológust és az Act 1-t teljes egészében: a havas Fractured Peaksen kalandozhatunk, küldetéseket teljesíthetünk, és eljátszadozhatunk, amíg csak szeretnénk, viszont 25-ös szint fölé nem mehetünk. A béta nem csak PC-n, de Xbox és PlayStation konzolokon is elérhető lesz. Ahogy a bétáknál általában, úgy itt is előfordulhatnak majd különféle teljesítménybeli problémák, de a Blizzard azt ígéri, mindent javít a megjelenésig.

Hirdetés

A béta dátumait az intróval jelentették be, ezt alább tekinthetitek meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)