Hirdetés

Hamarosan jó néhány játékos kívánsága teljesülni fog az Assassin's Creed: Valhallában

|

Olyan, sokak által követelt újítás érkezik a fegyverarzenálba, amiről egyébként kicsit fura is beszámolni.

Hirdetés

José Araiza, az Assassin's Creed Valhalla megjelenés utáni tartalmaiért felelős producere JorRaptor YouTube-csatornáján elárulta, hogy sokak kérésének megfelelően hamarosan  megérkeznek az egykezes kardok is a játékba.

Araiza hozzátette: a rajongók egyik leghangosabb követeléséről van szó, amin a Ubisoftnál meg is lepődtek, ugyanakkor természetesen nem akarnak csalódást okozni, így hát be is fogják vezetni a szóban forgó fegyverkategóriát. Hogy mikor, azt egyelőre nem tudni, de Araiza azt mondta, némi időre van ehhez szükségük, elvégre nem akarják, hogy csak holmi átskinezésnek tűnjön és érződjön az újítás.  Mindenesetre már javában dolgoznak az ügyön.

Hirdetés

Szerte az interneten sokan nagyon hiányolták a klasszikus egykezes kardokat a játékból, pláne azután, hogy mind az Originsben, mind az Odyssey-ben felbukkantak, sőt, amúgy a Valhalla ellenfeleinek kezében rendre meg is találjuk ezt a fegyvertípust. Ehhez képest a játékosok maximum csak kétkezes kardot ragadhatnak mindmáig, kardot és pajzsot egyszerre nem.

Bárhogy is legyen, kár most már sopánkodni a múlton, elvégre hamarosan eljön a változás szele. Addig is, a Valhalla első fizetős DLC-je, a Wrath of the Druids április végére, míg a második bővítés, a The Siege of Paris valamikor a nyár folyamán várható.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)