Hirdetés

Hamarosan megjelenik a Friday the 13th: The Game fejlesztőinek újdonsága

|

Az Arcadegeddon Early Access-címként már most is elérhető, de nemsokára kilép ebből a fázisból.

Hirdetés

Az amerikai IllFonic idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, ugyanakkor az igazi kitörés még nem jött össze a stúdiónak: bár olyan játékokon dolgoztak, mint a Friday the 13th: The Game és a Predator: Hunting Grounds, azonban eddigi projektjeik a legnagyobb jóindulattal is középszerűek voltak, így nagy szükség lenne arra, hogy bizonyítsanak.

Ez talán össze is jöhet nekik új, izgalmas és laza kooperatív lövöldéjükkel, az Arcadegeddonnal, amit tavaly már volt lehetőségünk kipróbálni, az alapján pedig van a koncepcióban potenciál. Az Arcadegeddon korai hozzáférésben eddig csak PC-n (Epic Games Store) és PS5-ön volt próbálgatható, a megkötésnek azonban hamarosan vége.

Hirdetés

Az IllFonic megerősítette, hogy az Arcadegeddon július 5-én lép ki az Early Access-fázisból és válik teljes játékká, a PC és PS5 mellett pedig megjelenik PS4-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re is. A játék teljes crossplay támogatást kap, ami azt jelenti, hogy az összes felsorolt platform játékosai együtt mókázhatnak majd. A korai hozzáférés alatt elért eredmények az 1.0-ás verzióval nullázódnak majd, kivéve a megszerzett kozmetikai cuccokat, azok megmaradnak. A támogatók kapni fognak egy digitális ajándékcsomagot is, benne egy egyedi jelmezzel, dekorációval és kétfajta boosttal is. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az IllFonic természetesen hosszútávra tervez az Arcadegeddonnal, a későbbiek folyamán számos további tartalom - például bossok, biomok, ellenfelek - várhatóak. A Nighthawk Interactive-nek köszönhetően pedig a nyár folyamán dobozos kiadásban is beszerezhető lesz a játék, noha csak PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re. 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)