Hirdetés

[MOZI] Három a Narnia igazság! (És egy a ráadás.)

|

A Walt Disney és a Walden Media forgalmazásában készülő Narnia folytatás egész pontosan 2008. május 16-án kerül a mozikba. Ám a két cég nemrég jelentette be, hogy már most nem is egy, hanem mindjárt három folytatást terveznek.

Hirdetés

Az második epizódot, a „The Chronicles of Narnia: Prince Caspian"-t tehát jövő év tavaszán láthatjuk, a harmadik részt, a „The Voyage of the Dawn Treader"t pedig egész pontosan 2010. május 7-én nézhetjük meg (bárcsak a játékforgalmazás lenne ennyire előrelátó és precíz...). Cary Granat, a Walden Media alapítója a Variety-val osztotta meg terveit. „A Prince Caspianra 100 millió dollárt költöttünk és sokkal csataorientáltabb lesz, mint az előző rész, illetve a harmadik film."

A film producerei pedig azt is bejelentették, hogy ezentúl, az elkövetkezendő évek során májusonként számíthatunk majd a további Narnia adaptációkra, Granat azonban óvatosan „csak" (az elsővel együtt) négy filmet ígér biztosra. A negyedik film szerinte a Silver Chair történetét dolgozza fel. „Hét könyv készült, tehát van bőven alapanyag..." - tette hozzá...

poster1_3_k.jpg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)