Az elmúlt időszakban számos alkalommal olvashattatok a használt játékokkal kapcsolatos elképzelésekről. Vannak, akik szerint ezeknek a szoftvereknek az adathordozóit be kellene zúzni, de leginkább az fáj a kiadói oldalnak, hogy a használt játékok értékesítéséből befolyó pénzekből nem részesülnek, holott ez megilletné őket. Nem szeretnénk állást foglalni, pusztán azt vizsgáljuk, hogy milyen lehetőségek vannak erre úgy, hogy messziről elkerülhető legyen a legrosszabb megoldás, azaz a tiltás.
Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért kellene nekik ebből részesülni? Miért óhajtanak egy olyan termékből pénzt látni, amit egyszer már eladtak a játékosnak, aki ezzel elvileg annak az adott példánynak megvette a használati jogát?! Hiszen ezt követően, ha dobozos címről van szó, tulajdonképpen bármit tehet, akár alkoholos filccel lepkéket rajzolhat az írott oldalra, vagy felakaszthatja az autó tükrére. Jogi értelemben a helyzet az, hogy a kiadóknak igazuk van, amiért az újbóli eladásból pénzt akarnak látni, hiszen a játékosok az EULA ellen cselekszenek, amikor továbbadják megunt játékaikat, ugyanis a legtöbb licencszerződésben szerepel, hogy "A kiadó nem ruház át semmiféle tulajdoni jogot - ez a szoftver engedélyezve van, nem eladva." Példaként régebben már elsütöttük a használt autókkal kapcsolatos párhuzamot, ahol azt kifogásolták néhányan, hogy ott más a helyzet, mert az alkatrész miatt a gyártóknak is érdekük, hogy minél tovább az utakon legyenek a járműveik. Nézzük akkor a könyveket például, ahol ugye – többek között – antikváriumokban lehet hozzájutni a használtakhoz. Itt vajon lázad-e a kiadó, hogy milyen dolog az, hogy egy harmadik fél pénzt lát az ő termékükből? De ugyanígy akár a használt laptopok piaca is szóba jöhet, mert mi lenne, ha holnap reggel az ASUS, az ACER, az MSI, vagy bármely más gyártó vezére úgy ébredne, hogy „ejnye, de fáj nekem, hogy nem részesülök a használt termékeink kereskedelméből”. Nem ugyanaz a párhuzam, mert ezeknél valóban megveszi a felhasználó a termék feletti tulajdont, és el is adhatja. Ez egészséges piaci helyzetnek tűnik, aminek egészen egyszerűen működnie kell a játékok esetében is, hiszen az emberek egész életükben vesznek és eladnak mindenfélét, csak ki többet, ki kevesebbet. Az új-és a használt kereskedelem tehát az élet része.
De a lényeg, hogy így is észre kell venni, igenis van érdeklődés a használt játékok kereskedelmére, amit többen ki is használnak, iparszerűen megjelenő, harmadik félként. Amennyiben az elkövetkezendő konzolgeneráció valóban gátat szabna ennek a tevékenységnek, úgy feltehetőleg sokkal nagyobbat buknának, mint amennyit nyernének ezen a lépésen. Egyrészt rendkívül barátságtalan cselekedet lenne ez részükről, és még több játékos gondolná úgy, hogy nem ő, hanem a pénztárcájának tartalma a fontos. Jó, ez alapvetően most is így van, de ennek boncolgatása nem képezi írásunk részét. Másrészt viszont simán elképzelhető, hogy a warez még nagyobb löketet kapna, és olyanok is erre kényszerülnének, akik eddig nem tették. Sokan vannak, akik nem rohannak a boltba a játék megjelenésének napján, hanem néhány hónap, vagy év múlva, használtan megveszik az új ár töredékéért. Őket véleményünk szerint becsületes vásárlóknak lehet tekinteni, hiszen arra törekednek, hogy legyen otthon egy dobozos verziójuk.
Igaz, ez a kiadónak nem hoz pénzt, de miért is hozna, hiszen egyszer már valaki kifizette érte a teljes árat. Amivel azonban a kiadók nem számolnak, az az, hogy ez a metódus kihatással van a jövőbeni értékesítésre is, hiszen tételezzük fel, hogy Pistike megvette mondjuk a Need for Speed: Shiftet, majd megunta, és eladta Jocinak ötezerért. Joci frankón örül neki, megismeri a játékot, Pistike pedig fogja az ötezrét, és mivel megteheti, kipótolja még ötezerrel és megveszi a Shift 2-t. Közben Joci rájön, hogy ez a játék jó, elkezd bízni a Slightly Mad Studios munkájában, és amikor az EA legközelebb ismét ezzel a csapattal készíttet játékot, akkor Joci is inkább gyűjtöget, feltöri a malacperselyt, eladja a Turbo rágós képeit, hogy újonnan tudja megvenni a játékot. Talán érthetőbbek a kiadók ellenérzései akkor, amikor valaki megveszi a játékot a megjelenés napján, majd néhány nap alatt végigjátssza, és passzolja tovább, alacsonyabb áron, hiszen ezekben az esetekben valóban potenciális vásárlók juthatnak hozzá az "új" szoftverhez , akik tojnak a celofános dobozra, és így is boldogok. Ezt ténylegesen nevezhetjük elmaradó bevételnek, de ebben az esetben megoldást nyújthat, ha nem 2-3 napos tartalmat adnak a teljes áron forgalomba kerülő címekkel, hanem olyat, ami tovább kitart.
Természetesen rá lehet kényszeríteni a játékosokat arra, hogy ne váljanak meg megunt játékaiktól, és el lehet lehetetleníteni az ezzel foglalkozó kereskedéseket is, amihez elég felidézni az EULA egyetlen sorát, de ebben az esetben simán lehet menni a bíróságra és perelni, tisztességtelen szerződési feltételek miatt. A játékosok eddig nem pereltek, és a kiadók sem lázadtak túlzottan. Mégis jobb lenne, ha a kiadók felfognák, hogy az új játékokat kell olyannak elkészíteni, hogy azt minél többen vegyék meg, illetve el kell fogadniuk, hogy nem kérhetnek pénzt olyanért, ami nem illeti meg őket, és a piac természetes folyamataihoz hozzá tartozik a használt játékok kereskedelme. Ellenben, ha mindenképpen szeretnék a saját részüket másodlagos mozgásából megszerezni, akkor több lehetőségük is lenne rá. Talán a legegyszerűbb, ha létrehozzák a saját kereskedésüket, ami akár aukciós alapokon is működhetne. Az eladóként funkcionáló játékos regisztrál, felpakolja, amije van, az érdeklődők licitálnak, a cucc elkel, a pénz és a játék gazdát cserélnek, a kiadó pedig leveszi a saját néhány százalékát, ahogy ez lenni szokott az aukciós oldalakon. Tipikus win-win szituáció, mindenki nyer a dolgon, és nem kell warezolni az olyan címeket sem, melyek már nem hozzáférhetőek a boltokban. A digitális disztribúció esetében még egyszerűbb a helyzet, hiszen ott csak kódok cserélnek gazdát, nincs postaköltség, pusztán annyi kell, hogy elérhető legyen az adat a szervereken. Eladó kétszer kattint az egérrel, a kiadó adatbázisában felszabadul az adott kód, majd a fizetést követően elérhetővé válik a letöltés a vevői oldalon. Vagy ha annyira nagy biznisznek tűnik a használt játékok kereskedelme, hogy ennyire szeretnék kivenni a dologból a részüket, akkor hozzanak létre saját bolthálózatot, és dőljön onnan a lóvé. Árulják ezeket a játékokat csomagban, például sokan adnánk pénzt egy Need for Speed SE (az első) + Papyrus-féle Nascar + Grand Prix Legends csomagért, akár egy Enclave + Knights of The Temple pakkért.
A Sony megmondta, hogy barátságtalan dolognak tartaná a blokkolást, és kedvenc elemzőnk, Pachter úr is kinyilatkoztatta, hogy a használt játékok blokkolása magát a játékipart teheti tönkre, mert ezeknek tevékeny része van a piaci egyensúlyban. Sőt, azt is megemlítette, hogy mindössze néhány százalékkal ugranának meg az eladások, viszont sokkal többel az unszimpátia (ezt már mi tesszük hozzá). A kiadók a játékosokból élnek, akik igenis szeretnének használtan is játékokhoz jutni, ezt pedig a másik félnek illik tiszteletben tartani, hiszen saját vásárlóikról, azaz a megélhetést biztosító tömegekről van szó. Ha ez a tömeg egyszer úgy gondolja, hogy elege van, akkor adott konzolt, vagy játékot nem veszi meg, és ebben az esetben bizony elég nagy a baj. Nem lenne tehát bölcs dolog sem a gyártók, sem pedig a kiadók részéről elhamarkodottan cselekedni. Ha mégis, mindenáron szeretnék azt a néhány plusz százalékot magukénak tudni, akkor tessék beszállni a használt játékok kereskedelmébe, és mindjárt nagyobb lesz a barátság a két fél között.
