Hirdetés

Hasznos újdonságokat hoz a Fall Guys következő frissítése

|

Az összeomlásokon túl is sok problémát megold a héten érkező Fall Guys patch.

Hirdetés

Közel egy hónapja tartja lázban a játékvilágot a Fall Guys, aminek a szervergondokon túl eddig nem voltak igazán égető problémái, de pár aprósággal még jobbá lehet tenni. Ezek egy része - a felhasználói visszajelzések összegzését követően - egy valamikor még ezen a héten megjelenő frissítéssel élesedik.

Hirdetés

A patch legfontosabb változtatásai között szerepel, hogy csapatos játékok csak akkor jelennek meg egy meccsben, ha egyenlően lehet szétosztani a játékosokat csapatokra; Spectator módban a partynk tagjait látjuk majd először; PS4-en felcserélhetjük a tengelyeket és állíthatunk érzékenységet, valamint az öt leggyakoribb összeomlási okot is javították. Emellett a Slime Climb esetében a mozgó elemeket nem lehet majd megragadni, a Jump Showdownban a kamera mozgásán javítottak és egy exploitot fixáltak, javul sima PS4-eken a felhasználói felület, illetve a játékbeli boltban nehezebb lesz véletlenül kiválasztani az egyes elemeket.

Meg persze kivették a sárga csapat sebességkorlátozását. (Ami nyilván nem is volt, de a hivatalos Twitter-fiók a sárga csapatot is kipécézte TimTheTatman mellett.)

Szerintetek mit kellene még javítani a játékban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)