Hirdetés

Hazugság lehet az átalakított Mass Effect-trilógiáról terjedő pletyka

|

Nemrég egészen vad szóbeszéd kapott szárnyra a BioWare játékait illetően.

Hirdetés

A videojáték-ipari pletykáknak hála olykor még jóval a hivatalos leleplezés előtt megtudhatunk fontos információkat például egy-egy készülő játékról, de általában fenntartásokkal kell kezelni az ilyen infókat, hiszen az esetek túlnyomó többségében sajnos puszta kitalációkról van szó. Ezúttal a Mass Effect-játékok kapcsán jelentek meg érdekes dolgok a neten, de a jelek szerint nem érdemes túlzottan fellelkesedni miattuk.

Hirdetés

Már egy ideje pletykálnak arról, hogy készül a Mass Effect-trilógia felturbózott, modern konzolokra szánt változata, de hivatalos bejelentés még nem érkezett ennek kapcsán. Nemrég viszont valaki egészen izgalmas dolgokról írt egy Reddit-bejegyzésben, ami érthető módon hamar felkeltette a rajongók érdeklődését. A poszt állítása szerint ugyanis nem szimplán grafikailag feltuningolt állapotban kapjuk majd meg az első három Mass Effectet, hanem a fejlesztők komolyan belenyúlnak a játékmenetbe is, és számos dolgon változtatnak, illetve még kivágott tartalmakat is visszahoznak mindhárom részbe. Összességében tehát olyan szintű módosításokról esett szó, amelyek miatt már inkább remake-ről beszélhetnénk remaster helyett.

Nem meglepő, hogy többen is gyanakvással fogadták ezeket az állítólagos információkat, hiszen köztudott, hogy a BioWare jelenleg az Anthem helyrerakásán, illetve a következő Dragon Age-en ügyködik, így nem valószínű, hogy lenne idejük a srácoknak egy teljes trilógia feltuningolására és módosítására. Időközben pedig egy videojáték-ipari belsős infókkal foglalkozó személy, Shinobi602 is reagált a pletykára, és elég egyértelműen a tudtunkra adta, hogy szerinte butaság az egész.

Egyelőre továbbra is kérdéses, hogy kap-e felújított változatot a trilógia, de ha valóban készül egy ilyennel az Electronic Arts, akkor nagy valószínűséggel csak grafikailag lesznek felturbózva Shepard parancsnok kalandjai.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)