Hirdetés

Hearthstone - bugos az Arena, de nem ez a legnagyobb baj

|

Az új kiegészítővel a Blizzard megbolygatta egy kicsit a Hearthstone Arena módjának működését, a rajongóknak azonban nem igazán tetszik az újítás.

Hirdetés

Kezdjük először a konkrét problémával: az editorban elállítottak valamit, ezért 12 lap nem jelenik meg az Arenában, aminek meg kéne (a videóban 29:06-tól esik ezekről szó). Azt ígérik, hogy néhány napon belül kész az új patch és kijavítják a dolgot.

A másik érdekesség az úgynevezett "Synergy pick" bevezetése, ami majdnem olyan fontos az Arena szempontjából, mint az új lapok. A patch óta amikor új paklit draftoltok, az első két választás valamilyen Synergy lap lesz, ami köré decket lehet építeni. Lehet az például egy Jade lap, valamilyen murloc, elemental de ha mostanában sok Kazakus jön szembe, az is ezért történik. A Blizzard ezzel a tematikus deckek, kombók előfordulását szeretné elősegíteni, de a rendszer jelenlegi formájában többet árt, mint használ.

Az első két lap egy nagyon limitált listából kerül ki, ezt követően viszont semmi nem garantálja, hogy lesz hozzá kapcsolódó lap. Ha például ráderőltetnek egy Jade lapot (mert a másik kettő hulladék), de aztán egyetlen Jade sem jön fel a draft során, akkor megette a fene az egészet. A Synergy lapok közt előfordulnak Lengendary minionok is (például N'zoth, Patches vagy Finja), amik ugyanúgy beleszámítanak a deck Legendary drop esélyébe, így ha ezekbe bele futsz, kicsi az esélye, hogy később is lesz még legendary. Ha pedig már kivetted N'zothot az első körben, akkor kénytelen majd hogy nem leszel Deathrattle minionokat választani később (még akkor is, ha ez a szuboptimális döntés), mert a 10 mana 5/7 nem olyan erős önmagában.

Redditen elég nagy a felháborodás az eset kapcsán, Ben Brode pedig már fel is szólalt a hivatalos fórumon, hogy megnyugtassa a tömeget. Természetesen hallgatnak a visszajelzésekre, de nem akarják azonnal kivenni a dolgot, így a következő hetekben még próbálgatják a rendszert. 

Ti mit gondoltok a dologról?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)