Hirdetés

Hearthstone: Heroes of WarCraft - heteken belül bétázunk

|

Nem kell már hónapokat várni arra, hogy kipróbálhassuk a Blizzard érdekes új játékát, a Hearthstone-t.

A PAX East 2013-on jelentette be a szerepjáték-rajongók nagy barátja, hogy online gyűjtögetős kártyajátékot fejleszt, mi pedig lelkesen fogadtuk a hírt. Kártyázni jó dolog.

„Fontos mérföldkőhöz érkeztünk a múlt héten, amikor befejeztük az összes bétához tervezett funkció implementálását” - mondta Jason Chayes. Ez persze nem jelenti azt, hogy a játék már kész van, de már azon a ponton járnak, ahol a bugok javítás és az infrastruktúra fejlesztése van fókuszban, hogy a játékosok rohamának a szerverek ellen tudjanak állni. Ezzel is van még munka, de heteken belül elstartolhat a béta: „Nem napokra vagyunk a béta elindításától, de nem is hónapokra. A Hearthstone bejelentésénél elhatároztuk, hogy még a nyár vége előtt elindítjuk a bétát, a csapat pedig igyekszik elhárítani minden akadályt, hogy ez valóban teljesülhessen.”

A béta első körben az észak-amerikai régióban zajlik majd, de Európa, Korea, és Tajvan játékosainak sem kell sokat várni a lokalizált buildre. Eleinte csak kevés meghívót küldenek ki, de fokozatosan engedik be az újabb és újabb embereket, és hogy a lehető leghamarabb belecsöppenhessünk a kalandokba, érdemes letölteni a klienst PC-re vagy Mac-re. Nem sokkal később jön az iPades, cross-play kompatibilis verzió is, de arra várni kell egy kicsit. A Hearthstone: Heroes of Warcraft free-to-play lesz, melynek vonzata a játékbeli bolt, ahol ha valaki a béta alatt költ némi pénzt, ajándékba kapja Gelbin Mekkatorque arany változatát, ami a bétát követően már nem lesz megszerezhető. A bétába való jelentkezéshez ide kattintsatok.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)