Hirdetés

2018-ban sem lesznek kalandok a Hearthstone-ban

|

A készítők szerint túl sok játékos elől zártak el fontos lapokat a kalandok, ezért nem tervezik, hogy ismét a Hearthstone részét képezzék ezek a tartalmak.

Hirdetés

A Hearthstone készítői még februárban jelentették be, hogy hanyagolni fogják a korábban látott kalandok kiadását, ahol egy-egy új szárny teljesítéséért és a bossok legyőzéséért kaphattunk meg új lapokat. Ezen a döntésükön azóta sem változtattak, viszont nemrég egy interjúban elárulta a játék művészeti vezetője, Ben Thompson, hogy miért is álltak át az évi három kiegészítő kiadására.

Hirdetés

A Blizzard munkatársa szerint egy idő után a kalandok csak frusztrálttá tették azokat, akik kimaradtak belőlük, de azokat sem szórakoztatták igazán, akik a Hearthstone-nal keltek és feküdtek.

"Több okunk is van, amiért úgy gondoljuk, jobb helyettük inkább küldetéseket adni a kiegészítőkhöz. (...) A kalandok esetében kicsit meg volt kötve a kezünk, hiszen volt több mint harminc új kártyánk, amit be szerettünk volna építeni a játékba, de nem szerettük volna, ha a tapasztalatlan játékosok elől el lennének zárva. Ha nem tudták teljesíteni a kalandot, akkor nem kapták meg ezeket a lapokat és ez szívás volt. Ezért vissza kellett vennünk a kalandok összetettségéből, de emiatt a tapasztaltabb játékosainknak nem nyújtottak kihívást, ezt a visszajelzést pedig kifejezetten gyakran megkaptuk"

- mondta Thompson.

Ezért döntöttek úgy, hogy az új, a meta felfrissítését célzó kártyákat a Hearthstone egyes kiegészítőinek új csomagjaiból szerezhetjük meg, az egyjátékos tartalmakat pedig máshogy építik a játékba. A minden kiegészítő részét képező egyjátékos küldetések mellett a kalandok pótlását szolgálja részben a Dungeon Run mód is, ami a komolyabb kihívást kereső játékosoknak lett elsősorban kitalálva.

Szerintetek jól döntöttek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)