Hirdetés

Hearthstone - két lap kikerül, de jön helyettük egy csomó másik

|

A Blizzard kivesz a játékból két olyan varázslatot, ami számos pakliban helyet kapott az utóbbi években.

Hirdetés

Az új frissítések és kiegészítők megjelenésének köszönhetően folyamatosan változik a Hearthstone metája, így néhány havonta érdemes átnézni saját paklijainkat, hogy ütőképesnek számítanak-e még. Hamarosan viszont nem használhatunk két olyan klasszikus lapot, amelyek szinte a játék kezdete óta nagy népszerűségnek örvendenek.

Hirdetés

A következő frissítéssel egy Rogue lap, a Vanish, valamint egy Priest kártya, a Mind Blast is elfoglalja helyét a Hall of Fame-ben, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem lesznek használhatók a Standard meccsek közben. A Blizzard azzal indokolta a döntést, hogy ez a két lap nem igazán illeszkedik kasztok identitásához, ezért menniük kellett.

Viszont pánikra semmi ok, mert a Rogue és a Priest is kap egy-egy vadonatúj kártyát. Előbbi a Plaguebringer nevű minionnal lesz gazdagabb, utóbbi pedig a Radiance varázslattal. A kreatív paklizsonglőrök valószínűleg majd ezeknek is találnak helyet.

Ráadásul ez még nem minden, ugyanis a két kasztspecifikus újdonságon felül nyolc vadonatúj Classic-lap is érkezik. Ezek nagyrészt új minionok, de azért néhány varázslat is akad közöttük.

Nektek hiányozni fog majd a Vanish és a Mind Blast?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)