Hirdetés

Átalakulnak a Hearthstone rangsorolt szezonjai

|

Ha minden a készítők tervei szerint alakul, a Hearthstone rangsorolt módjának újragondolása után mind a profi szinthez közel álló, mind a ranglétrán lejjebb álló játékosok jobban fognak szórakozni.

Hirdetés

A Hearthstone: Heroes of Warcraft azoknak is nyújt néhány izgalmas játékmódot, akik nem annyira szeretnek előre összeállított paklikkal játszani, de a fejlesztők így is szeretnék helyrehozni ezt a részt, azon belül is a komolyabbnak számító rangsorolt módot. Ezúttal a szezonok átalakításával próbálják meg mindezt, aminek a segítségével remélhetőleg mindenki nagyobb kedvvel gyűjti majd a csillagokat.

Hirdetés

A februári szezon végétől kezdve minden játékost fixen négy ranggal dob majd lejjebb az új hónap és egyben az új szezon kezdetekor a rendszer. A készítők szándékai szerint ezzel sem a magas rangú játékosok nem érzik majd úgy, hogy sokat kell grindolniuk csak azért, hogy az előző szezonban elért helyezésüket visszaszerezzék, ahogy az alacsony rangokon lévő játékosok sem szembesülnek majd azzal az élménnyel, hogy a húszas rang körül egyszer csak sokkal keményebb ellenfelek közé kerülnek. Ezt tovább segíti, hogy a változtatások bevezetése után a Heartstone minden rangján belül öt csillag lesz, így az alacsonyabb rangokon jobban eloszlanak majd a játékosok. Így pontosabbá válhat a matchmaking is, fairebb párosításokat hozva. Utolsó, járulékos változásként a havi kártyahátlap megszerzésének módja is változik, a 20-as szint helyett mindössze öt meccset kell nyernünk. Ez a legalacsonyabb, 25-ös szinttől korábban tíz győzelemre volt, most viszont huszonöt győzelemre került volna, ezért is változott a cél. Az alábbi videóban Ben Brode elmondja, hogy természetesen az új szabályokon finomíthatnak a következő hónapok tapasztalatai alapján.

Hirdetés

Nektek hogy tetszik az új rendszer?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)