Hirdetés

Hearthstone - a Lich King lesz a következő kiegészítő főszereplője?

|

Egy Reddit felhasználó összerakta az elmúlt hónapokban megjelent nyomokat, és szerinte jó esély van rá, hogy Arthas hamarosan visszatér.

Hirdetés

Elég nagy a csend a Blizzard kártyás játéka körül a Journey to Un'Goro kiegészítő csomag megjelenése óta, ezért könnyen előfordulhat, hogy nem sokára új tartalmak érkeznek. Ráadásul valakinek már érvekkel alátámasztott tippje is van arra, hogy mi lesz a következő újdonság.

A PenguinJ2 nevű reddites szerint a következő Hearthstone kiegészítő a Return of the Lich King névre fog hallgatni, és három bizonyítékot is talált erre. Az első a Blizzard által négy hónapja levédetett Return of the Lich King név, aminek PenguinJ2 szerint csak a kártyajátékhoz lehet köze, mert a World of Warcraftban még túl korai lenne Arthas visszatérése, a Heroes of the Stormban pedig már régóta benne van.

A második nyom az, hogy a stúdió bejegyezte a returnofthelichking.com címet a domain nevekkel foglalkozó GoDaddy-n. Ez önmagában még nem jelent sokat, de érdemes megjegyezni, hogy a Blizzard a Whispers of the Old Gods kiegészítő óta mindegyik expanzióval megcsinálta ugyanezt. Ráadásul a név levédetésével egyidőben regisztrálta a domain nevet is.

PenguinJ2 utolsó érve nem a legerősebb, és puszta véletlen is lehet az egész, de az elmúlt két hónapban kapott hátlapok szerinte Arthas kalandjaira reflektálnak. A májusi hátlap a Sunwellre utal, ahol a történet szerint Arthas felélesztette Kel'Thuzadot, a júniusi pedig Dalaranra, amit az újjáéledt varázsló által megidézet Archimonde elpusztított.

Néhány Reddit felhasználó kiegészítette egy kicsit az elméletet, és többek között szóba hozták a Hearthstone Year of the Mammoth promóciós képet is, amin egyesek szerint a Lich King kardjának, a Frostmourne-nak a rúnái is láthatóak. Illetve szó esett még arról is, hogy egy korábbi datamining során találtak egy képet az Icecrown Citadelről, és nemrég a GoDaddy-n is meg lett újítva a domain név, miután lejárt.

Annyi biztos, hogy készül valami a Blizzardnál, és néhányan már abban reménykednek, hogy a negyedik Warcraft résznek lesz ez az alcíme, de azért valljuk be, egy Hearthstone kiegészítőre sokkal nagyobb az esély.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)