Hirdetés

Hearthstone - így juthatsz ki a világbajnokságra

|

A Blizzard bejelentette, hogy néz majd ki a pontrendszer, ami alapján kiválogatják majd az idei Hearthstone-világbajnokság résztvevőit.

Hirdetés

A Hearthstone eddig is kiváló játéknak bizonyult a versenyek szempontjából, a Blizzard, hasonlóan több más e-sporthoz idén második alkalommal a kártyajátéknak is világbajnokságot rendez. Most felvázolták, hogyan kvalifikálhatnak majd a legjobbak.

A VB-n majd a négy régiót (Amerika, Európa, Ázsia-Óceánia és Kína) négy-négy versenyző képviseli majd. Ők majd egy-egy régiós versenyen kerülnek kiválasztásra, méghozzá régiónként 24 játékos közül. Az, hogy ide kiket hívnak meg, pedig egy pontrendszer alapján dől el.

 

Három módja lesz a pontszerzésnek: egyrészt a mindenki számra elérhető rangsorolt játékkal is gyűjthetjük a pontokat, ahogy számítanak majd a profiknak rendezett versenyek, és a Hearthstone közösségi eseményein, a Fireside Gatheringeken való eredményes részvétel is (bár úgy tűnik, ilyet hozzánk legközelebb Romániában és Németországban szerveznek).

 

A 23, júliusig legtöbb pontot szerző játékos automatikusan bekerül a regionális selejtezőkbe, illetve júliusban kerül megrendezésre az úgynevezett Last Call torna, ahol mindenki részt vehet, aki addig legalább két pontot gyűjtött, itt kerül majd kiválasztásra az utolsó, huszonnegyedik játékos.

 

A világbajnokság győztese egyébként százezer dollárt zsebelhet be, míg a második helyezett markát ennek az összegnek a fele üti. A harmadik és a negyedik helyezett jutalma 15 ezer dollár lesz, az ötödik-nyolcadik helyen végzett játékosok 7500 dollárt vihetnek majd haza, de a kilencedik-tizenhatodik helyezetteknek sem kell kevesebbel beérniük, mint ötezer dollár.

Mit gondoltok, van esély magyar résztvevőre a VB-n?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)