Hirdetés

Igen, a No Man's Sky még mindig képes lesz megújulni

|

A Hello Games felfedezős játéka alaposan megváltozott a megjelenése óta, a fejlesztők szerint pedig idén további komoly újításokkal készülnek.

Hirdetés

Megjelenésekor sokaknak csalódást okozott a No Man's Sky, viszont a fejlesztőcsapat töretlen kitartása lévén hihetetlen fejlődésen ment keresztül a játék. Több méretes kiegészítő is megjelent a játékhoz, ami nem csak tartalommal, de teljesen új játékmechanikákkal is kibővítette az eleinte kicsit kopár univerzumot. A legutóbbi frissítésekben organikus űrhajókat és király robotokat is kaptunk, a csapat szerint pedig ez még csak a kezdet.

Hirdetés

A Hello Games egy új blogbejegyzésben osztotta meg a rajongókkal, hogy bár a home office számukra is kihívást jelent, mostanra sikerült annyira beleszokniuk a helyzetbe, hogy fel tudják venni a tempót és rögtön be is jelentették, hogy nem semmi meglepetésekkel készülnek az idei évre:

"Az elmúlt hónapokban négy komoly tartalmi frissítést is közzétettünk és nagyon örülünk annak, hogy ezek mind érdemben járultak hozzá a játék víziójához. Ezen frissítések mellett néhány ambíciózus újítással is készülünk és rengeteg izgalmas tervünk van 2020-ra."

Jó látni, hogy a játékfejlesztők sem hagyják, hogy visszafogják őket a jelenlegi balszerencsés körülmények, mi pedig alig várjuk, hogy a kezünkbe vehessük a kitartó munkájuk gyümölcsét. Nektek hogy tetszenek a No Man's Sky legújabb frissítései?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)