Hirdetés

Heti mozipremierek 03.11-03.18.

|

Négy film érkezik a hétre, de ne feledjétek, lesz GameStar-os filmvetítés is!

Hirdetés

Míg a GameStar által szervezett vetítésen a Légió című filmet tekinthetitek meg, addig a hét bármelyik napján az alábbi filmek közül válogathattok.

Első a méltán elismert Peter Jackson legújabb filmje, a Komfortos mennyország, mely ezúttal nem tartalmaz semmilyen fantasy elemet. Vagyis attól függ, minek vesszük azt, hogy a főszereplő halott kislány a mennyországból figyeli élő szeretteinek reakcióit, valamint az őt meggyilkoló embert, akiről a család sajnos nem tudja, hogy hozzájuk nagyon közel áll.

Második filmünk a hétre az egy ideje kicsit hanyatló Nicolas Cage főszereplésével készült Mocskos zsaru - New Orleans utcáin. Ebben a filmben egy meglehetősen lecsúszott zsarut alakít, aki egy szenegáli család meggyilkolása után nyomoz. Drogfüggősége nem segít a helyzetén, ám főnöke őt tartja a legjobbnak a feladatra. Mikor végre előrelépés lenne az ügyben, a frissen talált tanú nyomtalanul eltűnik. Ha a drog és szerencsejáték függőség nem lenne elég, a rendőr szeretője egy prosti, akit egyik kuncsaftja csúnyán helyben hagy, s váltságdíjat követel a nyomozótól. Míg egyre jobban lecsúszik az alvilágban, karrierje pont az ellenkezőképpen változik.

Harmadikként egy horror következik, mely az űrben játszódik, ez pedig a Pandorum. Két lehibernált űrhajós ébred a kihalt Elysium űrhajón, és nem emlékeznek semmire. Nem tudják, mihez kezdjenek, minden, ami a hajón valami utat mutat nekik, az a hajó belsejéből jövő nyomasztó hang. Bower veszi a bátorságot, hogy elinduljon felfedezni az őket körülvevő teret, miközben rádión keresztül érintkeznek Paytonnal. Nem kell sok idő, hogy rájöjjenek, valami az életükre akar törni. Időközben másik két asztronauta is felbukkan, akik beszállnak a túlélőakcióba.

A hét utolsó filmje egy animációs film, úgyhogy aki már kezdte hiányolni, annak nem kell tovább. A film címe Sárkányvadászok, és annak ellenére, hogy elsőre elég ázsiainak tűnhet a produkció, egy francia-német-luxemburgi alkotásról van szó. A világ szigetekre osztódott, és minden szigetnek megvan a saját sárkánya. Ennek köszönhetően sárkányvadászokban is bővelkedik, ott van például Lian-Chu és társa Gwizdo, akik lehetetlen feladatra vállalkoznak: a király kérésére megölik a hatalmas sárkányt, a Világfalót, aki már közel jár. A két vadász nem bolond, csupán az előleg miatt vállalják el a feladatot, legalábbis ez a tervük, ám mikor a király lánya is úgy dönt, hogy velük tart, nincs visszaút, le kell győzniük a hatalmas fenevadat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)