Hirdetés

Hiányosan jelenik meg a Sackboy: A Big Adventure

|

A PlayStation 5 megjelenését ugyan nem fogja lekésni, de nem lesz teljes Sackboy önálló játéka.

Hirdetés

A Demon's Souls és a Marvel's Spider-Man: Miles Morales mellett hajlamosak lehetünk néha megfeledkezni arról, hogy lesz még egy PlayStation 5-ös nyitócím, ami azoknak szól, akik legfeljebb rajzfilmes erőszakra vágynak. A Sackboy: A Big Adventure a fentieknél könnyedebb lesz, és kedvezőbb áron is kínálják.

Ugyan nagyjából elkészül a PlayStation 5 november 12-ei (nálunk ugye november 19-ei) megjelenésére, nem lesz teljes, mivel az online co-opot csak később fogják tudni beépíteni.

Hirdetés

A LittleBigPlanet spin-offját simán végigjátszhatjuk akár egyedül, akár egy képernyő ülve 1-3 pajtásunkkal/családtagunkkal együtt, de az online többjátékos mód csak valamikor később, jelenlegi tervek szerint még 2020 vége előtt jön. A játékban lesznek kimondottan a kooperációra épülő pályák is, ezért fontos, hogy ne csak a velünk egy háztartásban lévőkkel játszhassunk (pláne ha DualSense-ből is akkora hiány lesz, mint PS5-ből).

A Sackboy: A Big Adventure PS5 mellett PS4-re is megjelenik, és a két platform képes lesz kommunikálni egymással, így a játékosok vegyülhetnek, az újabb gépre váltók pedig átvihetik mentéseiket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)